Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Élő adás a Parlamentből - habzó szájú ellenzéki őrjöngés


Élőben itt nézhető a vita.


A tervezet világos és méltányos keretet teremt – fogalmazott Illés Boglárka a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat parlamenti vitájában. A DK részéről Dobrev Klára szólalt fel, aki beszédében ismét hitet tett Ukrajna mellett, miközben a javaslatot támadta.

A kormány támogatja a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot – mondta a tervezet parlamenti vitájában Répássy Róbert. Az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára jelezte, hogy átláthatóvá kell tenni azokat a szervezeteket, amelyek a választói akarat befolyásolására alkalmasak.

Emlékeztetett, hogy a magyar pártok között a rendszerváltás óta konszenzus volt, hogy nem fogadnak el külföldi támogatást. Ez a mérce most már olyan szervezetekre is kiterjedne a javaslattal, amelyek a választói akaratot befolyásolják.

A Fidesz részéről Illés Boglárka a felszólalásában jelezte, hogy a javaslat nemcsak a jelen, hanem a jövő nemzedékei számára is garanciát jelenthet arra, hogy hazánk szabadon, külső érdekektől mentesen dönthessen saját sorsáról.

Mint mondta, a tervezet világos és méltányos keretet teremt a közéletre hatni akaró, külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságához.

Választás előtt állunk: megvédjük az önállóságunk, vagy engedünk a külső nyomásnak – tette hozzá.

A DK részéről Dobrev Klára, a párt európai parlamenti képviselője szólalt fel, aki a szokásos baloldali frázisokat puffogtatta, miszerint a törvényjavaslat orosz mintára készült volna.

Ezután hitet tett az LMBTQ-közösségek mellett, ismét támadta a határon túli magyarok szavazati jogát, és kiállt Ukrajna EU-s tagsága mellett. Az alaptörvényt is támadta, azt undorítónak titulálta. Dobrev szemrebbenés nélkül vallotta be, az Európai Unióhoz fordul, hogy lépjenek fel a javaslat ellen.

Nacsa Lőrinc, a KDNP politikusa a felszólalásában leszögezte, hogy eldurvult azoknak a kísérleteknek a száma és stílusa, amelyekkel a globalista erők befolyásolni próbálják a hazai közéletet. Szerinte egy demokráciában a politikai vitáknak helye van, de az elfogadhatatlan, hogy külföldi finanszírozásból fenntartott aktivista hálózatok a törvényeket kijátszva semmibe vegyék a magyar emberek véleményét.

Visszautasítjuk a külföldi befolyásszerzést – rögzítette a kormánypárti politikus.

Dudás Róbert, a Jobbik képviselője provokatív módon oroszul kezdte a felszólalását, amiért a levezető elnök, Latorcai János figyelmeztette. Ezután az ellenzéki politikus Dobrev Klárához hasonlóan a baloldali közhelyeket ismételte és Oroszországgal vont párhuzamot. Végül azt mondta, hogy a javaslat elfogadhatatlan. Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa azt mondta, hogy a legnagyobb külföldi befolyásolási kísérlet a Metán keresztül zajlik.

A párbeszédes Szabó Tímea ugyancsak a baloldali toposzokat mantrázta, mivel szerinte orosz és kínai befolyásolás zajlik Magyarországon.

A javaslat megfogalmazását trágár jelzőkkel illette, silánynak és ürüléknek nevezte. Szerinte a törvényt az Európai Bizottság el fogja kaszálni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések