Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Dobrev visít: Nem mindenki akar ebben a konzervatív, ájtatoskodó, turbókeresztény országban élni


A Demokratikus Koalíció (DK) frissen jelölt elnöke, Dobrev Klára csütörtök délután körvonalazta a párt jövőbeni irányvonalát és kritizálta a jelenlegi kormányt. A politikus a férje, Gyurcsány Ferenc visszavonulása után veszi át a párt irányítását.

A Demokratikus Koalíció elnökjelöltje, Dobrev Klára beszédet mondott csütörtökön, amelyben ismertette pártja választási stratégiáját és értékrendjét. 

Az Apró unoka bejelentette, hogy a DK önálló listával és 106 egyéni jelölttel készül a 2026-os országgyűlési választásokra.

Elindulunk a választáson, a Demokratikus Koalíció ott lesz a szavazólapon. Mert mi egész egyszerűen nem vagyunk hajlandóak cserben hagyni a szavazóinkat. Nem fogjuk cserben hagyni, és nem fogjuk elhagyni az elveinket és az értékeinket

– hangsúlyozta Dobrev, aki szerint a “baloldal nélkül nem lehetséges kormányváltás”.

A szemkilövető exe élesen bírálta a kormány által nemrég előterjesztett szuverenitásvédelmi törvényt, amely szerinte „a legsötétebb időket idéző jogosítvánnyal” ruházza fel az új hivatalt, és elsősorban a baloldali értékrendű emberek ellen irányul. „Eljárás indulhat bárki ellen, aki nem eléggé keresztény, nem eléggé jobboldali, aki nem hagyományos családban él” – fogalmazott.

Dobrev Klára kiállt Ukrajna támogatása mellett is, szemben a jobboldali pártokkal. „A mi esetünkben nem kell photoshoppolni, mert mi büszkék vagyunk rá. Büszkén ki merem jelenteni, hogy magyar nemzeti érdek, hogy a szomszédunkban Ukrajna békésen, és amikor a feltételeket teljesítette, akkor teljes jogú EU-tagként legyen felvéve az Európai Unióba” – mondta.

A DK elnökjelöltje bírálta az egykulcsos adórendszert is, amely szerinte az Orbán-rendszer egyik legalapvetőbb igazságtalansága, mivel a leggazdagabbak és a legszegényebbek ugyanakkora kulccsal adóznak. Emellett kritizálta a kormánypárti elit vagyonosodását, szerinte „beletolják a hétköznapjainkba az urizáló gazdagodásukat”.

Dobrev hangsúlyozta, hogy a DK képviselőjelöltjei „nem plakátpolitikusok, hanem hús-vér emberek”, akik helyben ismertek, elérhetőek, számon kérhetőek. Beszéde végén pedig arra utalt, hogy a jobboldalnak tudomásul kell vennie: „nem mindenki akar ebben a konzervatív, ájtatoskodó, turbókeresztény, jobboldali országban élni, se lopással, se lopás nélkül”.

A tájékoztató végén állva tapsolták meg a jelenlévők a politikust, aki a hetek óta tartó politikai földrengés – Gyurcsány Ferenc visszavonulása és válásuk bejelentése – után most már egyértelműen a DK arcaként pozícionálja magát a következő választási időszakra.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések