Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

BBC: Orbán Viktor miatt is Erdő Péter a legalkalmasabb pápajelölt


 Egyértelműen fogalmaztak a lap szerzői.

A Bíborosi Kollégium május 7-én 16:30-kor konklávéba kezd a Sixtus-kápolnában – emlékeztetett pénteki cikkében a BBC, amelyben a lap a kulcsfontosságjú jelöltekről értekezett. 

Az 51 éves kora óta bíboros Erdő Péter nagy tiszteletnek örvend az európai egyházban, 2006 és 2016 között kétszer is vezette az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsát

– idézi fel a BBC.

Erdő Péter jól ismert az afrikai bíborosok körében, illetve a katolikus és az ortodox egyház közötti kapcsolatokon is dolgozott. A budapesti érsek és Magyarország prímása katolikus családban nőtt fel a kommunizmus alatt, és potenciális kompromisszumos jelöltnek számít.

Erdő kiemelkedő szerepet játszott Ferenc pápa két, 2021-es és 2023-as magyarországi látogatásán, és tagja volt azoknak a konklávéknak, amelyek Ferencet és elődjét, XVI. Benedeket választották.

Konzervatív családnézetei az egyház egyes részei körében is kegyekre találtak, és eligazodott Orbán Viktor magyar miniszterelnök „illiberális demokráciájában” is 

– mutat rá a BBC.

A 2015-ös európai migránsválság idején azt mondta, hogy az egyház nem fogad be migránsokat, mivel ez emberkereskedelemmel egyenértékű – idézi fel a lap.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések