A lengyel miniszterelnök a görögöket eláruló Ephialtészhez hasonlította a békepárti miniszterelnökünket.
Putyin Oroszországa arra törekszik, hogy „az európai érdekek árulóit vagy hasznos idiótákat” felhasználva okozzon megosztottságot a nyugati országok között
– jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök, utalva Orbán Viktorra, aki a csütörtöki EU-csúcson egyedüli vezetőként nem szavazta meg az Ukrajnával kapcsolatos közös álláspontot.
„Senki nem akart volna tegnap Orbán Viktor bőrében lenni… miután a svédek, a dánok, a franciák, mindenki, kivétel nélkül Ukrajna jövőjéről beszélt”
– fogalmazott hozzátéve, hogy bár sokáig hallgatott, végül Robert Fico szlovák miniszterelnök is velük szavazott.
A történész végzettségű Tusk ezt követően utalást tett egy görög renegátra, Ephialtészre, aki ie. 480-ban a thermopülai csata során elárulta hazáját a perzsáknak. „Végül mind azok, akik felbérelték, mind azok, akiket elárult, megvetéssel tekintettek rá” – mondta.
0 Megjegyzések