Ma nem mertek zászlókkal tiltakozni a szélsőbaloldali terroristák.
“Kellemetlen meglepetés” érte a német (és magyar) antifákat, akik az elvtársaik tárgyalására érkeztek.
Mint ismert, február 21-én előkészítő üléssel kezdődött a német antifasiszta Simeon Ravi Trux és társa ügye a Fővárosi Törvényszéken. Az antifák akkor zászlókkal és transzparensekkel vonultak az épület elé. Sőt, a tárgyalóteremben állva tapsolva fogadták a német antifát a Fővárosi Törvényszéken, aki magyar embereket vert Budapesten.
Simeon Ravi Trux, aki Majának hívnak és nőnek képzeli magát érdekes beszédet mondott két hete.
"Engem egy olyan országban vádolnak, ahol én mint Maja, egy nem bináris ember, nem létezem. Engem elraboltak és ide kiszállítottak!”
– mondta a bíró előtt, majd saját magát antifasisztának nevezte.
Az előzmények
2023 februárjában csoportosan megtámadtak és megvertek több olyan embert, akikről leginkább a ruházatuk alapján azt gondolták, szélsőjobboldaliak, és a Kitörés Emléktúrára vagy a „becsület napjára” mennek. Az ügyészség Maja T.-t bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. Társa ellen 3 rendbeli bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete a vád. Az előkészítő ülésen az ügyészség 14 év fegyházbüntetést ajánlott, amennyiben Maja T. beismeri tettét.
A Betyársereg megunta az antifák szereplését
Ma reggel folytatódott Maja T. és társa ügyének tárgyalása. Már reggel 7 órakor gyülekeztek a Betyársereg tagjai. A rendőrség nagyobb erőkkel vonult fel az épület környékén.
Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője elmondta:
Információkat kaptunk arról, hogy antifa-terroristák érkeznek ma Magyarországra, és egy erős, markáns kiállással akartuk nekik megmutatni, hogy Magyarországon nem érdemes magyarokat bántani, mert nagyon csúnyán pórul fognak járni. A kommunista, az egy nagyon aljas embertípus, rendkívül aljas harcászati módszerrel "dolgozik", igazi partizán. Úgy vagyok vele, hogy akkor önkéntes partizán-vadászként felállunk és jelezzük számukra, hogy Magyarország nem az ő vadászterületük és nem szívesen látott vendégek itt…
Hozzátette, hogy az antifák múltkori megjelenése rendkívül vérlázító volt és provokatív. Nagyon fontos ezzel a dologgal kapcsolatban, hogy valakik idejönnek Magyarországra és nyíltan demonstrálnak, az örömüket fejezik ki, hogy magyar embereket bántottak. Annak tapsolnak, hogy milyen jó érzés volt magyar embereket összeverni, ez abszolút nem normális és debilitás teljes mértékig. Egy bizonyos formában ki is tesszük most nekik az irányjelzőt…
Később a HVIM tagjai is megérkeztek a helyszínre, így kb. 150 hazafi várt az antifákra.
Sajnos feleslegesen, mert csak néhány bohóc jelent meg.
Úgy tudjuk, hogy többen is érkeztek volna a tárgyalásra, de nem merték megközelíteni a Markó utcát.
A néhány megjelent antifa rettegve vonult be a tárgyalásra. De akkor lepődtek meg igazán, amikor 20 BS-tag is tiszteletét tette a tárgyalóteremben.
Budaházy György is megjelent
A hazafi az X-en az alábbiakat posztolta:
- “Itt ülök a Simeon Ravi Trux nevű antifa szarjankó tárgyalásán, aki egy férfi, de most nőt próbál játszani. Tele van a terem szánalmas német szélsőbalosokkal. Mi is sokan voltunk, de a betyárok már kivonultak, úgyhogy már csak néhányan vagyunk hazafiak.”
-"Most egy magyar férfi tesz vallomást, akit az élettársával 2023-ban az antifa szemét a haverjaival hátulról leütött és összevert a belvárosban. Több helyen eltört az arccsontja. Mai napig maradandó egészségkárosodásai vannak. 10 millió Ft kártérítést követel az elkövetőktől."
0 Megjegyzések