Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Már kedden szavaznak a parlamentben a Pride betiltásáról


A parlament 132 igen szavazattal elfogadta a kivételes eljárást.


Ez azt jelenti, hogy villámgyorsan, alig egy nap alatt akarják áttolni a törvénymódosítást. A fideszes képviselők hétfő reggel 8:58-kor nyújtották be a javaslatot, az igazságügyi bizottság 10-kor kezdődő ülésén már tárgysorozatba is vették, és egy nappal később már jöhet a zárószavazás is.

A törvénymódosító javaslat kimondja, hogy „tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért”. Itt a gyermekvédelmi törvénynek arra a paragrafusára hivatkoznak a beterjesztők, amely szerint „tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

A törvénymódosítás alapján szabálysértést követnek el a tiltott gyűlés szervezői és a résztvevői is. A szabálysértési törvény alapján a pénzbírság legalacsonyabb összege 6500 forint, legmagasabb összege pedig 200 ezer forint lehet. Azt is meghatározták a fideszes beterjesztők, hogy a kiszabott pénzbírságot nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással kiváltani, és az így befolyt összeget a gyermekvédelem céljaira kell fordítani. Ha az elkövető a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül nem fizeti meg a bírságot, azt adók módjára fogják behajtani.

A javaslat szerint a rendőrség arcfelismerő szoftvert is használhat a résztvevők azonosítására, rettegte a Telex nevű ukrán lap.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések