Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kocsis Máté közzétette, hogyan lesz betiltva a Pride


Hangsúlyozta, semmi sem fontosabb a gyerekek védelménél.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezető-helyettese Facebook-bejegyzésben osztotta meg, hogyan módosul az Alaptörvény XVI. cikke, amely a gyermekek jogi védelmének erősítésére irányul. A Fidesz képviselője hozzáteszi, ez a módosítás teszi lehetővé, hogy később jogszabályi szinten is erősíteni lehessen a gyerekek védelmét.

Ez az Alaptörvény-módosítás teszi lehetővé azt is, hogy be lehessen tiltani a Pride-felvonulást.

Így szól a módosított cikk:

„Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot mellőz.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések