Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Washington szerint a tűzszünet után választásokat kell tartani Ukrajnában

Az Egyesült Államok azt akarja, hogy Ukrajnában választásokat tartsanak, lehetőleg az év végéig, különösen, ha a kijevi hatóságok a következő hónapokban fegyverszünetet köthetnek Oroszországgal – mondta a Trump-kormányzat ukrajnai háborúért felelős különleges képviselője a Reutersnek.

Keith Kellogg, Trump ukrajnai és oroszországi különmegbízottja egy interjúban kijelentette, hogy

a Moszkva által kirobbantott háborúval összefüggésben felfüggesztett ukrajnai parlamenti és elnökválasztást „meg kell tartani”. A legtöbb demokratikus országban háború idején is választásokat tartanak. Szerintem fontos, hogy így tegyenek”

– mondta Kellogg. „Szerintem ez jót tesz a demokráciának. Ez a szépsége egy szilárd demokráciának, hogy egynél több ember indulhat potenciálisan” – tette hozzá.

Trump és Kellogg egyaránt azt mondta, hogy egy olyan terven dolgoznak, hogy az új kormányzat első néhány hónapjában alkut kössenek a háború befejezésére.

Korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök egyértelművé tette, hogy a háborút lezáró békeszerződést nem fog aláírni olyan személlyel, akinek nincs demokratikus legitimitása. Volodimir Zelenszkij elnöki megbízatása viszont hónapokkal ezelőtt lejárt, a háborúra hivatozva viszont új választás még nem írtak ki.

Trump megbízottja egyelőre kevés részletet árult el a második világháború óta leghalálosabb európai konfliktus befejezésére irányuló stratégiájáról, és arról sem mondott semmit, hogy mikor mutatják be ezt a tervet.

Zelenszkijnek nem lenne könnyű dolga, ha jelen pillanatban kéne választást nyernie Ukrajnában – erről beszélt a napokban Nógrádi György a Hír TV Napindító című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő úgy fogalmazott: „Arra játszik, hogy amint béke lesz, újra indul a választásokon. Csakhogy a népszerűsége a felmérések szerint jelenleg 17 százalékon áll, ami katasztrófa – tehát esélye sincs. De tudja jól, hogyha visszavonul, vagy börtön vár rá, vagy bárhová menekül, kiadatás lesz a vége” – szögezte le a szakértő.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések