Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Rendkívüli ülésen tárgyalták a börtönben ülő óbudai polgármester fizetésemelését


Óbuda-Békásmegyer önkormányzata rendkívüli ülésen tárgyalta a letartóztatásban lévő DK-s polgármester, Kiss László javadalmazásának ügyét, azonban nem jutottak egyezségre, így a döntés a főispán hatáskörébe került.

A kérdés akkor került napirendre, amikor Sára Botond főispán törvényességi felhívást tett a III. kerületi képviselő-testület felé, mivel álláspontja szerint a polgármester letartóztatása miatt nem láthatja el feladatait, ezért fizetés sem járhat neki.

A testület azonban ezzel ellentétes előterjesztést vizsgált, melynek értelmében Kiss László illetménye havi bruttó 2 651 000 forintra, utazási költségtérítése pedig bruttó 397 650 forintra emelkedett volna.

A képviselők három alternatíva közül választhattak:

  • elfogadják a főispán javaslatát, mely szerint a polgármesternek vissza kell fizetnie az illetményét;
  • támogatják, hogy továbbra is megkapja a fizetését;
  • vagy a döntést a törvényhozásra bízzák, és kérik a kormánytól a jogi helyzet tisztázását.

Mivel egyik javaslat sem kapott többséget, így végül határozat nélkül zárult az ülés. A Fidesz képviselője, Gyepes Ádám szerint a baloldali koalíció megbomlott, ezért várható, hogy a főispán bírósági útra tereli az ügyet.

A DK-s László Imre úgy nyilatkozott, hogy a polgármesterek javadalmazását törvények szabályozzák, azonban ezek között ellentmondások is találhatók. Arra a kérdésre, hogy Kiss László jogosan kaphat-e utazási költségtérítést, miközben nyilvánvalóan nem utazik, kitérő választ adott, mondván, ez jogi kérdés.

A fizetési ügyet először Marosvölgyi Anna, a Mi Hazánk képviselője vetette fel, és a Kutyapárt, valamint a Fidesz is úgy véli, hogy Kiss László korrupciós ügyének fényében sem az illetményre, sem pedig a tisztségére nem méltó. A Kutyapárt képviselője, Budai Sándor abszurdnak nevezte, hogy a polgármester a börtönből kezdeményezte a zárt ülést, amivel kizárta volna a lakosságot a döntési folyamatból.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések