Támogassa munkánkat!

Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról


Az orosz kormány bejelentéssel kezdte az új hetet, ezúttal is az ukrajnai háború kapcsán, amit Donald Trump közreműködésével zárhatnak le. 

Donald Trump amerikai elnök a lehető leggyorsabban zárná le az orosz-ukrán háborút, aminek érdekében hamarosan Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog tárgyalni, személyesen is. Telefonon keresztül már egyeztetett az USA és Oroszország vezetője, de a személyes találkozóra csak most kerülhet sor.

Moszkva hétfőn azt üzente, még mindig nem kapott megfelelő, kielégítő ajánlatot az Ukrajnáról szóló tárgyalások megkezdéséhez. Erről az orosz külügyminiszter-helyettes beszélt azt követően, hogy Trump azt mondta, szerinte Washington halad előre a háború befejezését célzó tárgyalásokon.

Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes a RIA állami hírügynökségnek adott interjújában kiemelte, fontos számukra, hogy a szavakat olyan tettek, gyakorlati lépések támasszák alá, amik figyelembe veszik Oroszország jogos érdekeit. Az orosz kormány egyszerűen igazi készséget akar látni a jelenlegi helyzet felszámolására, mindezt úgy, hogy közben a felek elismerjék az új realitásokat.

Trump hamarosan találkozhat Putyinnal

Az oroszok kijelentették, továbbra sem kaptak konkrét javaslatokat, míg Trump arra készül, hogy ezen a héten Washingtonban fogadja Zelenszkij ukrán elnököt, akivel nemcsak a háború lezárásáról tárgyalhat, hanem arról az üzletről is, melyet Ukrajna ajánlott az USA-nak a fegyvertámogatásért cserébe.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap a TASZSZ állami hírügynökségnek mondta azt, hogy „sokféle kommunikáció lát napvilágot” a Putyin és Trump közötti tárgyalásokról, de lehetséges, nem mindenről van tudomása. Emiatt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja Trump legutóbbi állításait Putyinról.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés