Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Magyar Péter bennfentes kereskedése: már meg is hallgatták Vogel Evelint


Vizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Bank, meghallgatják a tanúkat. 

Lapunk úgy értesült, hogy ma délelőtt hallgatták meg Vogel Evelint a Magyar Péter ellen felmerült, bennfentes kereskedelemről szóló vádak kapcsán. Mint azt korábban már megírtuk, Vogel Evelin, Magyar Péter korábbi barátnője volt az, aki egy kiszivárgott hangfelvételen arról beszélt, hogy a Tisza Párt vezetőjének kilencvenmillió forintos vagyona van, amit olyan belsős tőzsdei információknak köszönhetően szerzett, amiről neki nem szabadott volna tudnia.

Vogel ekkor még azt próbálta elérni, hogy Magyar ebből a pénzből fizesse ki a munkáját, amit a Tisza Párt felépítésébe beletett.

Ma reggel viszont az Index arról írt, hogy a Magyar Nemzeti Bank egy 2023-as részvényügylet miatt több személlyel, így Magyar Péterrel kapcsolatban is bennfentes kereskedelem gyanúja miatt folytat vizsgálatot. Ebben az ügyben tanúskodott Vogel is, akit már meg is hallgattak.

2023. július 21-én, pénteken este, tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát. A gyanú szerint ezt megelőzően délután három órakor, tőzsdezárás előtt Magyar Péter, aki ekkor a Mészáros Lőrinc által tulajdonolt MBH Banknak dolgozott, minden részvényét eladta és a teljes összegből Opus-papírokat vett, majd másnap reggel eladta az Opus-részvénypakkot. Az ügylettel kilencvenmillió forintos bevételre tehetett szert.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések