Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A pénz többet ér, mint a becsület? Csúnyán átvágta szállásadóját a püspökladányi nő


A 40.000 forintos kár nem térült meg. Csalás miatt kell felelnie a püspökladányi nőnek. 

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki a sértett bankkártyájával vett fel készpénzt. A vádirat szerint a vádlott a bűncselekmény elkövetésének idején a sértett püspökladányi ingatlanában élt. 

A sértett megbízott a vádlottban, ezért korábban több alkalommal megkérte őt, hogy vegye fel a nyugdíját, ebből a célból átadta neki a nevére kiállított bankkártyát és megmondta neki a hozzá tartozó PIN-kódot – számolt róla be a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség. 

A vádlott 2023. december 20-án tudomást szerzett arról, hogy megérkezett a számlára a sértett nyugdíja, majd a férfi szobájában a párna alatt tartott pénztárcájából elvette a bankkártyát és azzal a fenti napon 12 óra körüli időben az egyik püspökladányi bankautomatából az ismert PIN-kód megadásával 40.000 forint készpénzt vett fel, amelyet elköltött.

A vádlott által a sértettnek okozott 40.000 forint kár nem térült meg.

Az ügyben a nyomozást a Püspökladányi Rendőrkapitányság folytatta le.

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen információs rendszer felhasználásával, jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Püspökladányi Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalát célzó vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki és rendeljen el vele szemben 40.000 forint értékben vagyonelkobzást.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések