Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ónos eső miatt kiadták a figyelmeztetést az ország nagy részére


Csütörtökön kapunk egy kis ízelítőt a tavaszból, a maximumok 6 és 12 fok között alakulnak. Ugyanakkor ónos eső miatt az ország nagy részére kiadták a figyelmeztetést, és néhol a szél is megerősödik.

Csütörtökön általában erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de a Dunántúlon átmenetileg lehetnek kevésbé felhős periódusok is. Több helyen – legkisebb eséllyel északnyugaton – várható csapadék, zömében eső, zápor.

Az északkeleti harmadban azonban kezdetben még havazás, ónos eső is előfordulhat, amit fokozatosan eső vált majd fel. Az északkeleti tájak kivételével a déli, délkeleti, majd délután az északira, északnyugatira forduló szél megélénkül, főként a Nyugat-Dunántúlon időnként meg is erősödik. 

Az Északi-középhegység, Észak-Alföld egyes részein tartósan ködös, párás maradhat az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északkeleti, keleti részein 0 és plusz 5, míg

MÁSUTT DÖNTŐEN 6 ÉS 12 FOK KÖZÖTT VALÓSZÍNŰ, A DÉLNYUGATI NAPOSABB, SZELESEBB RÉSZEKEN ENNÉL PÁR FOKKAL ENYHÉBB IDŐ SEM KIZÁRT.

A HungaroMet előrejelzése szerint ónos eső miatt kiadták a figyelmeztetést az ország nagy részére. Gyenge ónos eső várható Fejér, Bács-Kiskun, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

Nógrád és Heves vármegyében azonban másodfokú, narancssárga figyelmeztetés van érvényben, ugyanis ezeken a területeken tartós, többórás ónos eső várható. 

Habár front nincs, a többfokos melegedés miatt az érzékenyek melegfronti hatásokkal számolhatnak. Többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatnak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések