A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint az együttműködésre épített gazdaságpolitika elhozza a magyar gazdaság fejlődését.
A
baloldali és diszkóliberális figuráknak Brüsszel fontos. Nekünk
Magyarország! – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója
csütörtökön a Facebookon. Menczer Tamás a közösségi oldalára feltöltött
videóban úgy fogalmazott:
Magyarország összeköttetésekre, együttműködésre építette a gazdaságpolitikáját kelet és nyugat felé is.
Példaként
hozta, hogy az idei évben olyan óriásberuházások kezdik el a munkájukat
Magyarországon, mint a BMW, vagy a BYD – utóbbi a világ legnagyobb
elektromos autógyára – , és a Mercedes is éppen a beruházása következő
fázisát készíti elő. „Ezek a beruházások százalékokat fognak hozzátenni a
magyar GDP növekedéséhez” – szögezte le a kormánypárti politikus.
Menczer Tamás szavai szerint az idei évben az államadósságunk kamatterhei is jelentős mértékben csökkennek.
A
gazdaságpolitikánknak, a külgazdasági politikánknak köszönhetően is
fejlődni fog a magyar gazdaság, meg egyébként annak köszönhetően is,
hogy egymillió munkahellyel van több most 2010-hez képest, és minden
válság ellenére megvédtük ezeket” – mondta. Kiemelte: „a balliberális,
baloldali és diszkóliberális figuráknak csak saját maguk fontosak, saját
érdekeikkel foglalkoznak, meg a brüsszeli megbízóik érdekeivel. Mi meg
az országgal foglalkozunk, mert nekünk Magyarország az első, ezt
mindenki láthatja és látni fogja az idei évben is” – húzta alá a
kommunikációs igazgató.
(MTI)
0 Megjegyzések