96 éves korában meghalt a francia Nemzeti Front párt egykori vezetője, Jean-Marie Le Pen – írja az AFP a politikus családjára hivatkozva.
" Jean-Marie Le Pen ... kedden halt meg, 96 éves korában"
- írja az ügynökség.
Jean-Marie Le Pen 1928-ban született La Trinité-sur-Mer-ben.
Jogi egyetemet végzett, majd belépett a francia idegenlégióba.
Indokínában és Algériában is harcolt.
1956-ban a Nemzetgyűlés tagja lett.
1972-ben megalapította a Nemzeti Frontot, melynek színeiben 2007-ig minden alkalommal megmérette magát az elnökválasztásokon.
2015-ben lányával, Marine Le Pennel való konfliktusa után kizárták saját pártjából.
Csurka István akkori szövetségese korábban Magyarországon járt.
A Magyar Nemzet így számolt be a felszólalásáról:
Az egyik vendég, Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke is azt hangsúlyozta, hogy óvakodni kell az Európai Unió vezetőinek ígéreteitől. Úgy vélte, hogy az EU nagyon hasonlatos a népek börtönéhez, amelyből Magyarország nemrég szabadult. Az unió bedarálja az államokat, és egy lelketlen szövetség bürokratizmusát kényszeríti rájuk. Le Pen külön felhívta a figyelmet arra is, hogy az unió 240 millió bevándorló befogadását írta elő a tagállamoknak, méghozzá olyanokét, akiket nem is ellenőrizhetnek.
RÉSZLET A DEMOKRATA INTERJÚBÓL:
Beszéljünk
egy kicsit Magyarországról, ahova ön utoljára körülbelül húsz évvel
ezelőtt, Csurka István meghívására látogatott el. Hogyan látja hazánkat?
–
Csurka Istvánnal jó kapcsolatom volt, európai hazafiként tiszteltük
egymást, még ha nem is értettünk egyet mindenben. Hálával tartozom neki,
amiért segített személyesen is megtapasztalni, megismerni a magyarok
valóságát. Ez könyveken keresztül nem sikerülhetett volna. Azóta sok
minden megváltozott. Szimpátiával és együttérzéssel tekintek
Magyarország kormányára az állandó támadások miatt. Úgy látom, hogy
Magyarország modellteremtővé vált és a nyugati civilizáció védelmében
folytatott harc éllovasa lett. Ebben a magam részéről teljes szívemből
támogatom. Nyugat-Európa vagy akár a boreális Európa most még szunnyadó
erőinek a mozgósítása az önök kitartásán is múlhat. Meggyőződésem, hogy
erőfeszítéseket kell tenni az oroszokhoz való közeledés érdekében, akik a
történelem során ugyan fenyegetést jelentettek, de mára
nélkülözhetetlenné váltak a közös harcban, még ha gyengék is.
Oroszország ma is a világ legnagyobb országa, lakossága viszont
mindössze 140 millió, amelyből évente egymilliót veszít. Képesek-e vajon
megvédeni területüket? A Nyugat és Oroszország tehát hasonló cipőben
jár. Kétség sem fér ahhoz, hogy katonai értelemben, katonai eszközökkel
meg tudnánk védeni magunkat. Arra azonban nincsenek meg a mentális
kapacitásaink, hogy fegyvertelen nők, gyerekek és férfiak tömegeivel is
felvegyük a harcot. Így viszont az eltűnésünk kódolva van. Európa népeit
ma a közös ellenség barátokká teszi. Ahogy egy másik európai nemzet
fiai mondanák: Gott mit uns.
– Mikor 2003-ban
Budapesten járt, figyelmeztette a magyarokat az Európai Unióval
kapcsolatban. Azt mondta: ne legyenek túlzott illúzióik és vigyázzanak,
mert ez egy olyan struktúra, amelynek jó esélye van arra, hogy a
Szovjetunió útjára lépjen, mivel rendkívül bürokratikus, és megpróbálja
megfosztani a nemzeteket a szuverenitásuktól. Hogy látja mindezt most,
húsz évvel később?
– Úgy látom, hogy a jóslatom
sajnos valóra vált, legalábbis részben. De nem szabad elveszítenünk a
reményt, hiszen az élet mindig holnap kezdődik.
Jean-Marie Le Pen az 1950-es években:
0 Megjegyzések