„Én vagyok Magyar Péter egyik legbaloldalibb szavazója” – bemutatkozik a Tisza új kampánymenedzsere.
Tóth
Péter vezeti mostantól a Tisza Párt kampányát – derült ki a
Válaszonline cikkéből. Tóth Péter a XIII. kerületi MSZP-s polgármester,
Tóth József fia, és számos kampányt vezetett le. Apja mellett dolgozott a
többi között Kész Zoltán mellett is, aki függetlenként megnyerte a
2014-es időközi országgyűlési választást. Márki-Zay Péternél is
felmerült a neve, de a veszekedésbe torkollt egyeztetés után nem tudtak
megállapodni - írja a Soros-blog.
Tóth
közgazdász, hat éve nem dolgozott a politikában, mert úgy érezte, az
ellenzéki politikusok árulást követtek el a szavazóikkal és az országgal
szemben.
Magyar Péter felkérését hosszú gondolkodás és több
hónapos egyeztetés után fogadta el. A lapnak azt mondta, tavaly
februárban még szkeptikus volt Magyarral szemben, aminek hangot is
adott, de a politikus fellépése idővel meggyőzte őt, Menczer Tamás
akciója után már nem voltak kétségei.
Amikor a Fidesz szóvivője minden korábbi határon túlmenő aljassággal a gyerekeivel támadta - teszi hozzá a komcsi.
„Szerintem
most az ideológiánál fontosabb kérdés, hogy ki hogyan áll Orbán
Viktorhoz és a rendszeréhez, a magyar társadalomban a töréspont itt van.
A kérdés annyi, hogy ki az, aki ennek a rendszernek a végét szeretné,
és ki az, akinek megfelel a fennmaradása. Innen nézve pedig Magyar
Péterrel sokkal több a közös pontunk, mint a különbség köztünk. Még úgy
is, hogy jelen állás szerint valószínűleg én vagyok Magyar Péter egyik
legbaloldalibb szavazója.” - mondja.
Az interjúban beszélt arról
is, a párt előrehozott választásra készül. Fontosnak tartja, hogy
minden választókerületben, szavazókörben legyen élő kapcsolat a
választókkal, amiben a Tisza Szigetek működése alapvető fontosságú. Tóth
az interjúban elárulta, hogy őt több szigetes megkereste Magyar előtt,
hogy tanácsot kérjen az építkezésben. Tóth Péternek az is feladta lesz,
hogy a szigetekben lévő erőt és energiát rendszerezze, egy irányba
terelje, hogy ne legyenek felesleges párhuzamosságok. „Ebből az
irgalmatlan erőforrásból lehet jól építkezni, ebben van a legnagyobb
lehetősége a Tiszának.”
0 Megjegyzések