Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Karácsony Gergely tárgyalásra hívta Lázár Jánost: Beszéljünk végre komolyan


Tárgyalásra hívtam Lázár Jánost, hogy beszéljünk végre komolyan, mire van szüksége Budapestnek, Magyarország egyik legfontosabb területén – jelentette be szerdán Karácsony Gergely főpolgármester. Közben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az elővásárlási joggal nem fog tudni élni a főváros.

Karácsony Gergely főpolgármester szerda délután egy sajtótájékoztatón elmondta, felkészültek arra, hogy az állam megpróbálja ellehetetleníteni, hogy éljenek az elővásárlási jogukkal. Majd emlékeztetett arra, hogy törvénytelenül vontak el csaknem 24 milliárd forintot a fővárostól. Ismét azt hangsúlyozta,

A főváros élni kíván az elővásárlási jogával a maxi-Dubaj beruházással kapcsolatban.

A főpolgármester szerint kétségtelen, szerződésben rögzítették, hogy 5 milliárd eurót költsenek el a beruházáson, azonban ennek nincs köze ahhoz szerződéshez, amivel kapcsolatban az elővásárlási jogukat szeretnék érvényesíteni.

Karácsony Gergely nem hátrál

Így nem tud azzal mit kezdeni a főpolgármester, amit Lázár János mondott, hogy „egy csekk és más semmi: rajta 5000 milliárd, és viheti a Főváros a területet, amivel egyébként 30 éve nem csinált semmit”. Karácsony Gergely szerint lehet, hogy ez a csekk már valamelyik kormánytag zsebében van. A főpolgármester szerint nincs dokumentum ami bizonyítaná Lázár János szavait.

A főpolgármester szerint a legnevetségesebb Szentkirályi Alexandra vádja: Karácsony Gergely szerint nem omlana össze a költségvetésük, ha kifizetnék az elővásárlási jogukat. Szerinte különösen mulatságos, hogy pont a Fidesz-frakció szerette volna, hogy az idei költségvetés elfogadásakor a fővárosi önkormányzat fizessen be a költségvetésbe 51 milliárd forintot. Ennek ellenére Szentkirályi Alexandra arról beszélt, hogy a budapestiek megfagynának, ha élnének az elővásárlási jogukkal.

Majd azt is kiemelte, hogy MNV szerint csak az Arab Emirátusok által kijelölt fél élhet az elővásárlási jogával: „ez egészen szürreális” – összegezte Kaácsony Gergely.

A magyar kormány és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás szerint az ingatlan kizárólag olyan jogalany számára értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek vevőként kijelölt

– hívta fel erre a figyelmet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.

Karácsony Gergely most emlékeztetett arra, hogy a magyar szuverenitást a magyar kormány védi, így teljesen szürreális az MNV álláspontja, hogy Budapest elővásárlási jogát felül tudják írni az Egyesült Arab Emirátusokban. A főpolgármester ezt bejelentette:

Tárgyalásra hívtam Lázár Jánost, hogy beszéljünk végre komolyan, mire van szüksége Budapestnek, Magyarország egyik legfontosabb területén.

Kiemelte, szeretne rendesen beszélni a fővárost érintő ügyben a városházán. Az elővásárlási jogukról nem fognak lemondani.

Érdemes arra is kitérni, hogy Karácsony Gergely egy kártérítési peren kívánja vissza szerezni azt a pénzt, amiről Magyar Államkincstár beszél. A Magyar Államkincstár kedden arra hívta fel a figyelmet, hogy jogi álláspontja szerint nem is jár vissza a pénz a Fővárosnak, továbbra is fizetniük kell a szolidaritási adót. Majd hozzátették: „a Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Államkincstár között a 2023. évi szolidaritási hozzájárulás tárgyában a bíróság ma kihirdetett ítéletében kizárólag eljárásjogi hibát állapított meg”.

Külön kiemelték azt is, hogy a bíróság a kihirdetett ítéletével a kincstárt nem kötelezte a 2023. évi beszedett összegek visszafizetésére. A fővárosnak, mint mindenki másnak, minden adót a jövőben is be kell fizetnie. Azonban most Karácsony Gergely ezzel kapcsolatban elmondta: „ez a pénz vissza fog kerülni a budapestiekhez.” Ha kell akkor ismét perre megy a pénzért.

Nagy Márton: Az ország fővárosának vezetőjeként nem ismeri a jogi helyzetet

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közben arra hívta fel a figyelmet, hogy az elővásárlási joggal nem fog tudni élni a főváros. A miniszter szerint Karácsony Gergely amióta budapesti politikus, különösen, amióta fővárosi polgármester, nem tett semmit azért, hogy a Rákosrendezőn található, az elmúlt 20 évben elhanyagolt és szennyezett rozsdaövezetet felszámolja.

Rossz politikus, hiszen még csak azt sem ismerte fel, hogy a terület hasznosítása milyen lehetőségeket teremt az ott lakó fővárosiak és Budapest egésze számára. Álságos és méltatlan, hogy most próbál kapálózni, miközben csődbe vitte a választók által rábízott fővárost. Ha a politikai túlélése és a pártpolitikai céljai helyett a budapestiek érdekét helyezné első helyre, akkor látná, hogy ez a fejlesztés több száz vagy akár ezres nagyságú munkahelyeket teremt, növeli az építőipari teljesítményt és a turisztikai vonzerőt.

Nagy Márton szerint Karácsony Gergely elhallgatja, hogy ezzel a fejlesztéssel Budapest és a budapesti családok gazdagodnak, a főváros pedig új adóbevételekre tehet szert.

A gazdasági miniszter szerint kétségbeejtő, hogy az ország fővárosának vezetőjeként nem ismeri a jogi helyzetet.

A tárcavezető szerint a főpolgármester nyílt politikai agitációt folytat a jogi keretek megismerése és megfelelő értelmezése helyett. Ismernie kellene, hogy a BKM Nonprofit Zrt.-nek (korábbi Főtáv) van elővásárlási joga, de ezzel nem fog tudni élni.

„Ennek az az oka, hogy a kormány és az Egyesült Arab Emírségek közötti nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló 2024. évi XXI. törvény szerint az ingatlan kizárólag olyan jogalany számára értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek – a kormány határozatában kiadott előzetes írásbeli hozzájárulásával – vevőként kijelölt” – összegezte a miniszter.

(Index)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések