Három embert meghalt, többen megsebesültek a légitámadásban.
Kijev
térségében három ember életét vesztette, többen pedig megsebesültek a
péntekre virradóra történt légitámadás következtében, az orosz hadsereg
összesen 58 drónt vetett be – közölte az ukrán légierő.
Reggel az
állami katasztrófavédelmi szolgálat azt közölte, hogy a lezuhant
roncsok okoztak károkat. A Kijev közelében fekvő Fasztyivi járásban egy
tízemeletes lakóépületben tűz ütött ki, egy ember meghalt, 150 lakót
kellett evakuálni.
Brovari városában egy családi házat rombolt le a
lelőtt drón, az ott elő házaspár egyik tagja életét vesztette. A
légvédelem 25 harci drón lelövését erősítette meg, míg 27 megtévesztő
drón „negatív következmények nélkül” eltűnt a radarokról.
A
közlemény megerősítette, hogy Kijev és Csernyihiv régióban többen
meghaltak, illetve megsebesültek tömbházak, magánházak és autók
rongálódtak meg.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök
Telegram-csatornáján fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak.
Az ukrán elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Oroszország azért képes
támadni, mert továbbra is lehetősége van a szankciók kijátszására. A
szankciók megkerülésével leszállított, a harci drónok és rakéták
gyártásához szükséges minden egyes alkatrészért el kell számoltatni a
felelősöket – fogalmazott az ukrán államfő.
All night long, rescue operations continued in the Kyiv region following a Shahed drone attack. Residential buildings were damaged in Brovary and Hlevakha. Tragically, three people lost their lives. My condolences to their families and loved ones.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 24, 2025
There are also wounded who are… pic.twitter.com/4cluCF9B2B
(MTI)
0 Megjegyzések