Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét


Hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Bíró Ferencet, az Integritás Hatóság elnökét.


A főügyészség csütörtök reggeli közleményében jelezte, hogy büntetőeljárás miatt bűnügyi akció van az Integritás Hatóságnál. A nyomozó főügyészségen bejelentésre indult büntetőeljárásban több helyszínen – köztük az Integritás Hatóságnál – zajlottak kutatások csütörtökön napközben.

Úgy tudni, a nyomozók szinte a teljes napot az Integritás Hatóságnál töltötték. Az IH azt tervezte, hogy Bíró még valamikor délután tart egy sajtótájékoztatót, de ebből nem lett semmi, miután egész nap tartott a „bűnügyi akció”, este pedig az IH elnöke információk szerint a Központi Nyomozó Főügyészségen tartózkodott már, ahol meggyanúsították.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések