Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Baranyai drogbandát kapcsoltak le a rendőrök


Kábítószer-terjesztéssel foglalkozó bűnszervezetet leplezett le a rendőrség Baranya vármegyében. Az ügyben négy kereskedőt és három fogyasztót fogtak el a rendőrök.

A nyomozók január 22-én egyszerre négy baranyai településen csaptak le a dílerhálózat tagjaira. A bűnszervezetet egy 45 éves nő vezette, a terjesztésben pedig három fia segítette.

A nő intézte a kábítószer beszerzését, tartotta a kapcsolatot a forrásaival, és megszervezte a kábítószer átvételéhez szükséges utazásokat is. Általában hetente szerezte be a több száz gramm kábítószert, majd a fiai segítségével továbbosztotta az anyagot, jellemzően Mohács térségében. Az árakat a nő szabta meg, a dílereknek neki kellett elszámolniuk.

A rendőrök házkutatást is tartottak a bűnszervezet tagjainál. Összesen több mint bruttó 500 gramm droggyanús anyagot, közel 4 millió forintot, egy autót, többtucatnyi ékszert, 16 telefont, 8 mérleget, valamint további, kábítószer terjesztéséhez szükséges eszközöket foglaltak le.

 A nőt és három fiát a rendőrök kihallgatták, őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat a bíróságnál. Vevőkörük feltérképezése során három fogyasztót is elfogtak a rendőrök, ők mind pozitív gyorstesztet produkáltak. A terjesztők ellen kábítószer-kereskedelem, a fogyasztók ellen kábítószer birtoklása miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.

(Police.hu)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések