Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Allah nevében küldtek halálos fenyegetést 121 magyar iskolának, az elkövetőt meg fogják találni


Hajnalban bombafenyegetések 29 budapesti és egy hódmezővásárhelyi iskolába – tájékoztatott Gulyás Gergely a Kormányinfón.


A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: minden iskola ugyanazt az üzenetet kapták, amelyben a levélíró Allah nevében fenyegette meg halálosan a címzetteket.

Gulyás közölte, hogy a fenyegetés miatt nem függesztették fel az oktatást az érintett iskolákban, de az igazgatók dönthetnek úgy, hogy ezt megteszik.

A tárcavezető az ORFK közleményét megismételve elmondta, hogy a rendőrség közveszéllyel való fenyegetés miatt nyomozást indított. Gulyás azt is leszögezte, hiába küldték külföldi szerveren keresztül a leveleket, a nyomozók meg fogják találni az elkövetőt.

Bombariadó miatt ürítettek ki több magyar iskolát csütörtök reggel. Vitályos Eszter kormányszóvivő szerint a fenyegetésben országosan már 121 intézményt érintett. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán jelezte, hogy jelenleg is forródróton van Pintér Sándor belügyminiszterrel. A rendőrség tájékoztatása szerint a fenyegető üzenetek valószínűleg egy helyről származnak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések