Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Tüntettek Bécsben: nagyszabású rendőri akció, 400 feljelentés

Két tervezett és egy spontán tüntetés, nagyszabású rendőri akció, 400 feljelentés – ez jellemezte az osztrák fővárost az első adventi bevásárló szombaton.

A hatóságok először betiltották az ÖVP-SPÖ-NEOS koalíció elleni, a Ringre tervezett tüntetést, végül a szervezők új helyszínt jelöltek meg a bécsi Hősök terére, és azt már engedélyezték. Amikor a Hősök terén (Heldenplatz) a tüntetés véget ért, tüntetők egy csoportja elindult a Ringstraßéra és spontán tüntetésbe kezdett.

A rendőrség feloszlatta a gyülekezőket és másfél órára lezárta a Ring egyes részeit.

Több mint 400 résztvevőt igazoltattak és feljelentést tettek ellenük

–  közölte a rendőrség szombat este.

Az ellenőrzések során több kést és egy riasztópisztolyt is lefoglaltak.

A hatalmas rendőri jelenlétnek köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy a jobboldali, zömében szabadságpárti tüntetők összecsapjanak az antifával, amely mindössze néhány percnyi sétára, a Schwarzenbergplatzon tüntetett a jobboldal ellen.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések