Elérte a Blikk telefonon F. János vállalkozót, akiről kedden derült ki, hogy 24 évvel ezelőtt, 16 éves korában ő ölte meg az akkor 11 éves bajai kisfiút, Till Tamást.
"Ezek a napok elég nehézkesek számomra. Főleg, hogy a magánéletemet sem tartják tiszteletben. Az a gond, hogy az egész információnak a felét sem tudják és csak találgatnak. Pont ez a bántó, hogy most már a családomat bolygatják, zaklatják, mit sem tudva semmiről"-
mondta a Budapest egy peremkerületében élő férfi.
A rendÅ‘rség idén nyáron kezdett újra nyomozni Till Tamás ügyében, miután 24 év elteltével elÅ‘került a fiú holtteste. Azóta nagyjából 40 embert hallgattak ki, köztük az akkoriban, 16 évesen, Till eltűnésének helyszÃnén, egy tanyán dolgozó F. Jánost. Aki azért lett most gyanús a rendÅ‘röknek, mert kiderült, hogy több tanút is megpróbált befolyásolni. F. János a negyedik kihallgatásán, november végén megtört és mindent bevallott, de az elévülés miatt elengedték.
A gyilkosság napján V. József kisebb fizikai munkával bÃzta meg a tanyán. Kiment cigarettázni a közeli ipartelepi útra, ahol találkozott az arra kerékpározó, általa korábban nem ismert kisfiúval, akit „segÃtségkérés ürügyén megszólÃtott".
A kisfiú - egyezÅ‘en a róla hallottakkal - szÃvesen vállalta, hogy segÃt a 16 éves fiúnak, és elkÃsérte a V. tanyára. Letámasztotta a kerékpárját, majd bementek a műhely mögötti fatárolóba.Ott F. János különösebb ok nélkül rátámadt a mit sem sejtÅ‘ gyerekre, majd vallomása szerint egy ácskapoccsal megölte. A gyilkos brutalitására utal, hogy az ügyrÅ‘l kedden beszámoló rendÅ‘rtiszt szerint
a csontvázon borda-, koponya- és csigolyatörést is találtak a szakértők.
A holttestet áttolta a toldaléképületbe, fóliát terÃtett rá és elásta. Tudta, hogy a helyiséget hamarosan le akarja betonozni V. József. A kisfiú kerékpárját a telek gazzal benÅ‘tt hátsó részére dobta, ott találta meg a szomszéd júliusban, majd a rendÅ‘rség szeptemberben
0 Megjegyzések