Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

🔥 Till Tamás gyilkosa: 10 cégben volt érdekelt F. János, a férfi most a lakását is árulja


Amint arról beszámoltunk, csütörtökön kiadta a rendőrség F. János ellen, ő az a férfi, akkor 24 évvel ezelőtt, 16 évesen megölte Till Tamást. 

A Budapest környéki vállalkozó pár nappal ezelőtt vallotta be a rendőrségen, hogy ő végzett a 11 éves kisfiúval. Viszont a hatályos jogszabályok szerint F. János által elkövetett gyilkosság büntethetősége elévült, ezért a bestiális bűnöző kisétált a rendőrségről.

Visszavonták a körözést 

F. Jánost mindössze pár óráig körözték, csütörtökön késő délután már vissza is vonták az elfogatóparancsot. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményben tudatta álláspontját. “A főügyészség – az elkövetéskor és a jelenleg hatályos jogszabályok értelmezése során – arra a következtetésre jutott, hogy az el nem évülő bűncselekmények, így a minősített emberölés esetében az elévülési idő számítása fogalmilag kizárt. Ebből következően, ha valaki fiatalkorúként követ el minősített emberölést, az ugyanúgy nem évülhet el, mintha azt felnőttként valósította volna meg.”

Felszámolta eddigi életét 

F. Jánosért csütörtökön rendőrök mentek ki a Till Tamás gyilkosának házához, nem találták otthon. A férfiról eddig azt tudjuk, hogy egy Pest megyei bútoripari céget működtetett, egy irodaépületet is megvásárolt, amelyből lakásokat alakított ki. Úgy tűnik, F-ék már készültek arra, hogy a rendőrség őrizetbe veszi, a Blikk információja szerint felesége törölte a képeiket a közösségi oldalaikról, otthonukat pedig árulják, az egyik legnépszerűbb, ingatlanközvetítéssel foglalkozó oldalon már meg is jelent a hirdetés.

10 cégben volt érdekelt 

A 95 négyzetméteres, gépesített, tetőtéri lakást páratlan kilátással 55 millió forintért hirdetik. F. János a vállalkozásait is felszámolta. A férfinek 10 cégben volt érdekeltsége tulajdonosként vagy résztulajdonosként: ezek között akadt, amelyik kiskereskedelemmel vagy éppen tolmácsolással foglalkozott, a legtöbb azonban az építőiparban volt jelen. Jelenleg csak egy Szlovákiában bejegyzett, de az egyik Pest vármegyei teleppel rendelkező, bútorok értékesítésével foglalkozó céghez van köze.

Sérelemdíjat kérnek 

Lichy József, a Till család jogi képviselője bejelentette, hogy sérelemdíjat kérnek F. Jánostól. Mivel a férfi nevén már szinte semmilyen vagyon nincs, így lehetetlen lesz behajtani  rajta azt a kártérítési összeget.

Nyerészkedni akart a vádalkun

A Blikknek sikerült bejutnia F. János cégének telephelyére, ahol azonban a lap munkatársai csak a férfi egyik ismerősével találkozott, A nő annak a férfinak a felesége, akit F. idén nyáron ki akart hozni a börtönből „vádalkuval”. F. János a rendőröknek előadta, hogy egy öreg esztergályos és az intézetis társa ásták el Till Tamást, így sikerült rátalálni a tetemre, de aztán kiderült, hogy a férfi hazudott, direkt terelte rá a gyanút halottakra, s valójában ő verte agyon a fiút.

Ácskapoccsal ölte meg 

F. János 2000. május 24-én 16 éves volt, és V. József tanyáján dolgozott. Kiment cigarettázni, majd az úton találkozott az arra kerékpározó Till Tamással, akitől segítséget kért. F. ezután a műhelynél lévő fatárolóba vezette a 11 éves fiút, ott puszta kézzel bántalmazta, majd egy ácskapoccsal megölte.  A gyerek holttestén borda-, koponya- és csigolyatörést találtak, amelyek bántalmazásból származtak.
 

Talicskával tolta át a holttestet

F. János a gyerek holttestét egy talicskán áttolta egy melléképületbe, építési fóliába csavarta, majd ott elásta, mert tudta, hogy a tanya tulajdonosa, V. József azt le akarta betonozni. Amikor a gyilkosság napján V. József visszatért a tanyára, leszidta F.-et, hogy nem végzett a munkával. F. János később egy kollégiumi társával fejezte be a betonozást.

Összeomlott a kihallgatáson 

Az nem derült ki, hogy F. Jánost mi motiválta a gyilkosságra, a rendőrség Till Tamás családjára való tekintettel ezt nem árulta el, akikkel a rendőrség a sajtótájékoztatóval egyidőben közölte a nyomozás eredményét. Az elkövető megbánást tanúsított a kihallgatás során, összeroskadt a bizonyítékok súlya alatt. Bogdány a motivációkkal kapcsolatban a 16 éves korú elkövető a „nem kialakult személyiségére” hivatkozott.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések