Száz év börtönbüntetést szabott ki egy Georgia állambeli bíróság egy meleg pár mindkét tagjára, miután bebizonyosodott, hogy szexuálisan bántalmazták örökbefogadott gyermekeiket.
Gyermekek szenvedését
leplezték a vidám családi fotók, amelyeken egy a Georgia állambeli
Atlanta egyik jómódú külvárosában élő meleg pár pózolt örökbefogadott
fiaikkal – számol be róla a New York Post amerikai napilap nyomán a
Magyar Nemzet.
William és Zachary Zulock, egy bankár és egy
korábbi kormányzati tisztségviselő, a tökéletes család képét mutatták a
világnak, azonban kiderült, hogy a cukormáz alatt a lehető legsötétebb
titok rejtőzött: a két férfi szexuálisan bántalmazta örökbefogadott
fiait.
Az áldozatok, két testvér – jelenleg 12 és 10 évesek – egy
keresztény, speciális igényű gyermekekkel foglalkozó ügynökségen
keresztül kerültek a Zulockékhoz. A nyomozás során kiderült, hogy a pár
rendszeresen szexuális kapcsolatra kényszerítette a fiúkat, és az
abúzusról készült felvételeket gyermekpornográf anyagok készítésére
használták fel. Sőt, bizonyítékok szerint még dicsekedtek is tetteikkel
ismerőseiknek.
Az ügy még sötétebb fordulatot vett, amikor
kiderült, hogy a pár állítólag közösségi médián keresztül „árulta” a
fiúkat legalább két férfinak egy helyi pedofil hálózatban.
A meleg pár akkor bukott le, amikor a hálózat egy tagjánál gyermekpornográf anyagokat találtak, ő pedig elvezette a nyomozókat Zulockékhoz. Mindkét férfi bűnösnek vallotta magát, a bíróság pedig száz év börtönbüntetést szabott ki rájuk a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.
0 Megjegyzések