Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

🔥 Rendőrök vittek el egy főorvost, egy orvost, és asszisztenseket a győri kórházból

A GyÅ‘r-Moson-Sopron Vármegyei RendÅ‘r-fÅ‘kapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának nyomozói egészségügyi dolgozókat értek tetten, akik a helyi kórházban nyújtott ellátásért rendszeresen pénzt fogadtak el – olvasható a rendÅ‘rség közleményében.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást több orvos és asszisztens ellen.

A rendőrök egy főorvost, egy beosztott orvost, valamint kettő asszisztenst fogtak el december 6-án a munkahelyükön, majd a rendelőkben végzett kutatást követően a rendőr-főkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Lapértesülések szerint az onkológiai osztályt érinti az ügy, ami azért is nagy horderejű, mert ez a terület régiós feladatokat lát el, sok ezer beteget kezelnek, és az érintett főorvos rendelkezik az egyik legnagyobb betegkörrel.

Hasonló ügy a gyÅ‘ri kórházban 2022 októberében történt, akkor is vesztegetés gyanúja miatt vittek el egy fÅ‘orvost: a rendelkezésre álló adatok alapján a volt osztályvezetÅ‘ több betegétÅ‘l fogadott el hálapénzt. Az előállítás – ugyanúgy, mint a mostani esetnél – a kórházban történt. Úgy tudni, a mostani ügy érintettjeit nem vették Å‘rizetbe.

2021. január elsején lépett életbe az a törvénymódosítás, melynek kimondott célja volt a hálapénz intézményrendszerének megszüntetése. Ezt követően hálapénzt elfogadni, valamint adni is egyaránt bűncselekménynek minősült.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések