Németország rendületlenül Ukrajna támogatása mellett áll, és nem csökkenti segítségnyújtását – hangsúlyozta a kancellár.
Németország
még decemberben leszállítja Ukrajnának a hatodik IRIS-T légvédelmi
rendszert, valamint Patriot típusú indítószerkezeteket – jelentette be
Olaf Scholz német kancellár hétfőn Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán
elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatójukon.
“A légvédelmi
támogatás továbbra is központi szerepet tölt be számunkra. Már
leszállítottunk öt IRIS-T rendszert, három Patriotot és több mint ötven
Gepard légvédelmi gépágyút” – emlékeztetett Scholz.
A német
védelmi minisztérium korábban a nap folyamán közölte, hogy az új katonai
segítségnyújtási csomag tartalmaz még Leopard 1 harckocsikat és támadó
drónokat is – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A kancellár a
sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Németország rendületlenül Ukrajna
támogatása mellett áll, és nem csökkenti segítségnyújtását. Hozzátette,
hogy Oroszország támadásai Ukrajna energiainfrastruktúrája ellen
elfogadhatatlanok, ezért Németország rendkívüli téli támogatást is
nyújtott Ukrajnának.
Zelenszkij köszönetet mondott Németországnak
a bejelentett 650 millió eurós védelmi segélycsomagért. Megköszönte
Berlinnek az ukrán légvédelem megerősítésében nyújtott segítségét is, de
megjegyezte, hogy a biztosított légvédelmi rendszerek nem elegendők.
Hangsúlyozta, hogy nem Németországot bírálja ezért, hanem azokat a
partnerországokat, amelyek rendelkeznek még olyan légvédelmi
rendszerekkel, amelyeket átadhatnának Ukrajnának.
Zelenszkij
elmondta, hogy a német kancellárral megvitatta a partnerekkel való
együttműködés lehetőségeit a következő hetekben és hónapokban. “Meg kell
tennünk mindent Ukrajna megerősítésére, mind a fronton, mind a
diplomáciában” – szögezte le. Szavai szerint Ukrajna számára fontos,
hogy Németország, mint fő támogató, 2025-ben se csökkentse
segítségnyújtását, beleértve az anyagi támogatást, mert “ez megfelelő
jelzés lesz az összes többi partner számára”.
MTI
0 Megjegyzések