A néptánc életre szóló tartást, értéket ad a gyerekeknek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelÅ‘désért felelÅ‘s helyettes államtitkára vasárnap este Hajdúböszörményben, a Bocskai Néptáncegyüttes Serkenj, lelkem, mély álmodból! cÃmű karácsonyi műsorának megnyitóján.
Novák Irén azt mondta, "amikor egy gyerek néptáncol és néptáncos közösségbe jár, akár a Bocskaiba, biztosak lehetünk abban, hogy a legjobb helyen, a legjobb közösségben van, mert ez olyan tartást, olyan értéket ad neki, amiből évtizedekig, felnőttkorában is táplálkozhat, és kamatoztathatja azt".
Hozzátette: elismerés illeti azokat, akik gazdag kulturális örökségünket generációról generációra átörökÃtik és továbbadják a fiatalok számára, ahogyan teszi azt a hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes immár több mint hét évtizede.
Göröghné Bocskai Éva (Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület), Hajdúböszörmény polgármestere szerint akik az együttes műsorát nézik, azok minÅ‘séget, életérzést kapnak, nemcsak mozdulatok sorát, hanem "szÃvüket, lelküket megérintÅ‘ történeteket, meséket".
Olyan értékeket közvetÃtenek, amelyek összekötnek a múlttal, emlékeket hÃvnak elÅ‘, hogy "tudjuk, kik vagyunk, hova tartozunk" - tette hozzá a városvezetÅ‘ a táncegyüttes műsorának kezdete elÅ‘tt.
A művészeti csoport munkáját bemutató ismertető szerint a hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes 1952-ben alakult, az ország legrégebbi néptáncegyüttesei közé tartozik.
Kezdetben a környék táncanyagát dolgozták fel és vitték szÃnpadra: hortobágyi pásztortáncokat, a mikepércsi csárdást, illetve Å‘k maguk is gyűjtöttek táncokat a pródi pásztoroknál, valamint a böszörményi cigányoknál is. Az általuk gyűjtött anyagokból olyan koreográfiák születtek, mint A fonóban és az Este a Pródon.
Napjainkban az együttes repertoárja lefedi a teljes Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek népi kultúráját. Évről évre újabb és újabb táncanyagokkal ismerkednek meg az együttes táncosai, ezekből rendre önálló koreográfiák is születnek - olvasható az összegzésben.
(MTI)
0 Megjegyzések