A francia országos terrorelhárÃtási ügyészség szerint mintegy száz francia állampolgár is tagja azoknak a radikális iszlamista csoportoknak, amelyek megdöntötték Bassár el-Aszad korábbi szÃriai elnök uralmát. Évek óta IdlÃbben élnek, és néhányukat már elÃtélték terrorcselekmények miatt Franciaországban.
„Becsléseink szerint mintegy száz francia állampolgár tartózkodik SzÃria északnyugati részének ezen a területén" – mondta Olivier Christen terrorelhárÃtási ügyész a Le Figaro cÃmű napilapnak kedden.
Közülük mintegy harmincan a Hajat TahrÃr as-Sám (HTS) radikális iszlamista csoporthoz tartoznak, amely más, különbözÅ‘ mértékben radikalizált mozgalmak segÃtségével a lázadók offenzÃvájának élére állt.
Mintegy ötven francia állampolgár állÃtólag a francia-szenegáli Oumar Diaby, alias Omar Omsen csoportjához tartozik, aki a gyanú szerint számos francia állampolgárt gyÅ‘zött meg arról, hogy SzÃriába utazzon. A HTS 2020 augusztusában tartóztatta le, majd 2022 februárjában szabadon engedték anélkül, hogy közölték volna letartóztatásának okait.
„Nem tudjuk pontosan, hogy ezek közül a harcosok közül hányan és milyen arányban vettek részt a Damaszkusz elleni támadásban" – mondta az ügyész.
„A 2000-es években a dzsihádhoz csatlakozott 1500 francia közül 390-en tértek vissza Franciaországba, 500-an meghaltak, körülbelül százan IdlÃb környékén vannak, körülbelül 150-et Å‘rizetbe vettek vagy fogva tartanak SzÃria északkeleti részén és Irakban, és 300 ember eltűnt" – mondta Olivier Christen. Ezek a számok ugyanakkor pontatlanok, nem utolsósorban azért, mert a feltételezett halottak közül néhányan idÅ‘nként újra felbukkannak.
„A jelenlegi lázadás harcosai mindenesetre azok, akik miatt jelenleg a legnagyobb a nyugtalanság" – tette hozzá.
A francia hatóságok rendszeresen hangsúlyozzák, attól tartanak, hogy a francia dzsihadisták hazatérnek azért, hogy támadásokat hajtsanak végre.
„Franciaországot rövid távon nem fenyegeti veszély, de szorosan figyelemmel kÃsérjük a szÃriai helyzetet" – mondta egy francia biztonsági forrás az AFP hÃrügynökségnek.
„Ez változhat a tartós instabilitás, a helyi erÅ‘k átrendezÅ‘dése vagy a kurdok által irányÃtott északkelet-szÃriai börtönökben fogva tartott francia dzsihadisták szabadon bocsátása esetén" – mondta az idézett forrás, amely nem részletezte, hányan vannak. Ami a szÃriai rezsim börtöneiben lévÅ‘ francia dzsihadistákat illeti, becslések szerint „kevesebb mint egy tucatnyian vannak".
0 Megjegyzések