A Média1 megkérdezte a Magyarországon jelenlévő, közéleti tartalmakat is gyártó lineáris tévécsatornákat, tervezik-e, hogy a Tisza Párt vezetőjének köszöntőbeszédét is beiktatják a 2025-ös évet indító szilveszteri-újévi programjukba.
Miután Sulyok Tamás köztársasági elnök az elődjei hagyományaival szakítva nem az újév első perceiben, hanem már karácsony másnapján ünnepi tévébeszédet tartott az állami médiában, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy újévindító beszédet tart és felajánlotta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA), hogy az állami média sugározza a beszédét abban az időpontban, amikor az elnöki beszéd szokott lenni.
Facebookon közzétett nyílt levelében a politikus megkérdezte, hánykor legyen a tévészékháznál.
Az MTVA azonban vasárnap közölte, hogy nem sugározzák a politikus beszédét, mivel „A kabaré műfaja már foglalt.”
Az M1 Híradóban egy rövid riportot is sugároztak, amiből kiderült, hogy Bodrogi Gyulával, a nemzet színészével, Miklósa Erika operaénekessel és több más elismert személyiséggel, például sportolókkal fogják köszönteni a tévénézőket, ezt az anyagot előre rögzítette a közmédia.
Az ATV részéről a Media1-nek azt válaszolták:
„Nem terveztünk műsorváltozást, az ATV-n szokásunkhoz hűen éjfélkor visszaszámlálás lesz, majd a magyar Himnuszt sugározzuk.”
Az RTLkérdéseink elküldése után néhány órával sajtóközleményt adott ki, amelyben az áll, hogy a 2025-ös évet Pásztor Erzsi Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas művész, a legidősebb aktív színésznő köszönti a Játékszín színpadáról.
„A jelenleg is két színházban és három darabban látható Pásztor Erzsi még mindig örömmel játszik, amikor nincs színpadon főz, piacol és mai napig autót vezet. Évtizedek óta nem hagyja el a derűje és az optimizmusa, ezt a pozitív szemléletet adja át a nézőknek az új év első perceiben” – közölte az RTL.
(Média1)
0 Megjegyzések