Üdvözölte a Kreml pénteken Donald Trump megválasztott amerikai elnök azon kijelentését, hogy ellenzi az Ukrajnának átadott amerikai ballisztikus rakéták felhasználását oroszországi mélységi támadásokra.
Donald
Trump legutóbbi nyilatkozata ezzel kapcsolatban "teljes összhangban"
van az orosz állásponttal, és egyezik mindazzal, amit Oroszország is
vall az eszkaláció lehetséges okairól - jelentette ki Dmitrij Peszkov
elnöki szóvivő napi sajtótájékoztatóján.
A hivatalából hamarosan
távozó Joe Biden amerikai elnök hosszas vonakodás után novemberben
járult hozzá ahhoz, hogy Kijev az Egyesült Államoktól kapott nagy
hatótávolságú rakétákkal intézzen támadásokat belső orosz terület ellen.
Donald Trump a Time amerikai hírmagazinnak adott csütörtöki interjúban
"őrültségnek" nevezte ezeknek a fegyvereknek a bevetését orosz terület
ellen, és úgy fogalmazott: "élesen ellenzi" ezt, mert így csak
kiterjesztik és súlyosbítják a háborút. A januárban hivatalba lépő elnök
azt mondta, Washingtonnak ezt nem lett volna szabad megengednie.
"Nyilvánvaló, hogy Trump pontosan érti, mi az, ami súlyosbíthatja a helyzetet" - mondta az orosz elnök szóvivője.
A
tájékoztatón elhangzott az is, hogy az orosz erők péntek reggeli átfogó
támadása Ukrajna ellen válasz volt arra, hogy Kijev két nappal korábban
amerikai ATACMS rakétákkal támadta a taganrogi katonai repülőteret
Oroszország délnyugati részén.
Arra a kérdésre, hogy Moszkva
reménytelien tekint-e Donald Trump visszatérésére, Peszkov felidézte: az
első Trump-adminisztráció több mint ötven alkalommal szabott ki
büntetőintézkedéseket Oroszország ellen. A szóvivő hangsúlyozta:
Oroszországnak nem szabad megfeledkeznie az Egyesült Államok
barátságtalan lépéseiről, inkább ki kell várni, milyen konkrét pozitív
intézkedéseket hoz majd az új amerikai elnök hivatalba lépése után.
Dmitrij
Peszkov azt is kifejtette, hogy korai még az európai országoknak arról
tanácskozniuk, hogy csapatokat küldenének egy esetleges tűzszünet
betartásának felügyeletére.
"Minderről tárgyalásokon kell majd
dönteni. Többször is jeleztük, hogy mi nem tűzszünetre törekszünk, mi
békét akarunk, ami azután következhet, hogy teljesülnek az Oroszország
által szabott feltételek, és elérik a Moszkva által kitűzött célokat" -
mondta a szóvivő.
(MTI)
0 Megjegyzések