Egy svéd állami vállalat arra kérte dolgozóit, hogy az ünnepi időszakban ne használják a „Boldog karácsonyt!” kifejezést, amit a Svéd Demokraták párt élesen bírált, a svéd hagyományok elárulásának nevezve a dolgot.
Egy svéd állami tulajdonú vállalat, az SSAB belső levélben arra kérte dolgozóit, hogy az ünnepi időszakban inkább a „Kellemes ünnepeket!” kifejezést használják a „Boldog karácsonyt!” helyett – írja az Economx.
Az üzenet indoklása szerint a téli ünnepek számos különböző kultúra és vallás eseményeit foglalják magukban, és ezzel a kifejezéssel nagyobb befogadást és tiszteletet tanúsíthatnak az eltérő hátterű emberek iránt.
A levelet a cég befogadási és sokszínűségi bizottságának egyik tagja küldte ki.
Az
eset nagy visszhangot váltott ki Svédországban, a Svéd Demokraták párt,
amely külső támogatást nyújt a kormánykoalíciónak, élesen bírálta a
kezdeményezést. Úgy vélték, hogy az intézkedés a svéd kultúra és
hagyományok elárulását jelenti.
A párt szóvivője szerint azoknak, akik Svédországban élnek, tiszteletben kell tartaniuk a helyi szokásokat, és hangsúlyozták, Svédországban továbbra is a „Boldog karácsonyt!” köszöntést kell használni.
Nem szabad alkalmazkodnunk azokhoz, akik nem osztják a hagyományainkat; akik itt vannak, inkább mutassanak tiszteletet a svéd karácsony és a kulturális örökségünk iránt. Svédországban azt mondjuk, hogy boldog karácsonyt. Pont – írták.
Az ügy szélesebb vitát indított a sokszínűség, a hagyományok megőrzése és a befogadás egyensúlyáról Svédországban.
0 Megjegyzések