Sikerült jogi-pénzügyi megoldást találni a Gazprombank elleni amerikai szankciókra, így továbbra is érkezhet Bulgárián át a földgáz Magyarországra – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szófiában, miután a bolgár elnökkel, illetve az energiaügyi és az ügyvivő külügyminiszterrel tárgyalt. A külügyminiszter elmondta, a megegyezésnek köszönhetően továbbra is stabil lábakon áll az ország energiaellátása. „Most mind a bolgár elnök, mind az energiaügyi miniszter megerősítette, hogy számíthatunk arra, hogy Bulgária továbbra is megbízható, kiszámítható tranzitpartnerünk lesz” – mondta a miniszter.
Magyarország eddig a Gazprombankon keresztül fizetett az orosz gáz tranzitjáért Bulgáriának, ezt a konstrukciót lehetetlenítették el az amerikai szankciók. Egy decemberi rendeletmódosítással Vlagyimir Putyin orosz elnök lehetővé tette, hogy az orosz gázért más pénzintézeteken keresztül is fizethessenek a külföldi vásárlók, amíg a Gazprombankkal szembeni szankciókat nem vonják vissza.
„A kollégák a szükséges jogi
munkákat elvégzik, és így a földgáz szállítása az amerikai korlátozás
dacára Bulgárián keresztül a következő időszakban is abszolút biztos
lesz, és ez Magyarország energiaellátása szempontjából egy megnyugtató,
jó hír” – mondta szófiai tárgyalásai után Szijjártó Péter. Tájékoztatása
szerint idén már több mint hétmilliárd köbméternyi földgáz érkezett
Magyarországra a Török Áramlat vezetéken, enélkül az ország ellátása nem
lenne biztosítható.
„Most mind a bolgár elnök, mind az
energiaügyi miniszter megerősítette, hogy számíthatunk arra, hogy
Bulgária továbbra is megbízható, kiszámítható tranzitpartnerünk lesz” –
mondta Szijjártó.
Az USA novemberben rendelt el szankciókat
Oroszország harmadik legnagyobb bankjával, a Gazprombankkal és annak hat
külföldi leányvállalatával szemben. Az Egyesült Államok így próbálja
elkerülni, hogy Oroszország kibújjon a háború kezdete óta már elrendelt
rengeteg szankció alól. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint ugyanis a
Gazprombankon keresztül kapják az orosz katonák a zsoldot, de a
harcokban elesettek családtagjainak is ez a bank utal. A pénzintézet
emellett szerepet játszott abban is, hogy fennmaradhattak az Európába
irányuló orosz földgázszállítások, mivel ez a bank kezelte a külföldi
ügyfelek befizetéseit.
0 Megjegyzések