Beérni látszik a NATO orosz határok felé történő fokozatos nyomulása és az egyoldalú nyugati kommunikáció.
Oroszországnak
képesnek, illetve késznek kell lennie arra, hogy a következő évtizedben
felvegye a harcot a NATO-val Európában – jelentette ki hétfőn Andrej
Belouszov orosz védelmi miniszter a tárca kollégiumának évzáró ülésén,
amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt vett.
A miniszter
egyebek között a NATO júliusi csúcstalálkozójára, valamint az Egyesült
Államok és az észak-atlanti szövetség más tagállamainak katonai
doktrínáira hivatkozott, amikor arról beszélt, hogy
Moszkvának a elkövetkező években fel kell készülnie egy közvetlen konfrontációra az egyre „tolakodóbb” NATO-val szemben.
„A
védelmi minisztérium tevékenységei arra összpontosulnak (...), hogy
képes legyen biztosítani a teljes felkészültséget minden eshetőségre
középtávon, ideértve egy esetleges katonai konfliktust a NATO-val
Európában a következő évtizedben” – húzta alá Belouszov, aki egyúttal
számos szükséges változtatást, illetve reformot javasolt, „tekintettel a
jövőbeli katonai konfliktusok természetére”.
Felhívta a
figyelmet arra, hogy Washington nukleáris erőinek korszerűsítését
tervezi, amerikai rakétavédelmi bázist nyitott Lengyelország
területén, valamint arra, hogy a NATO új harckészültségi terveket
dolgozott ki, illetve
Washington közepes hatótávolságú rakéták
telepítését tervezi Németországban 2026-tól, ahogy azt a NATO júliusi
csúcstalálkozóján bejelentették.
Mint mondta, az Egyesült Államok hamarosan hiperszonikus rakétákhoz juthat, amelyek nyolc percen belül elérhetik Moszkvát.
MTI
0 Megjegyzések