Sőt, még Oroszországgal is kereskednének, Ukrajna pedig nem lenne tagja sem az EU-nak, sem a NATO-nak.
Az
Alternatíva Németországnak (AfD) párt közzétette a választási
programját. A dokumentum szerint Németországnak ki kell lépnie az
Európai Unióból és az euróövezetből, hogy egy új „gazdasági és
érdek-közösséget” hozzon létre. A tervezetben hangsúlyozzák, hogy egy
„kemény szakítás kontraproduktív lenne”, ezért a váltást fokozatosan, a
jelenlegi EU-partnerekkel és új érdeklődőkkel közösen kellene
levezényelni.
Az AfD szerint a kilépés „átmeneti terhekkel”
járna, de ezek kevésbé lennének jelentősek, mint a további EU-tagság
költségei. Ezen túlmenően a párt egy stabil nemzeti valuta bevezetését
is sürgeti, akár az euróval párhuzamosan.
Mindezek mellett
családpolitikai kérdésekről is írtak: az AfD azt javasolja, hogy az
abortuszok csak kriminológiai vagy orvosi indokkal legyenek
megengedettek. Az évente elvégzett abortuszok számát túl magasnak
ítélik, és szigorítanák a kötelező tanácsadást: a terhességi tanácsadás
során például ultrahangfelvételeket mutatnának az anyáknak a magzat
fejlődéséről.
Az AfD a nemi identitással kapcsolatosan is józan álláspontot képvisel.
Visszavonnák
a transzneműek önrendelkezési jogait kiterjesztő törvényt, és
betiltanák a tinik nemi átalakításához használt pubertásblokkolókat.
A
gazdaság területén az AfD a nemzeti felelősségvállalást és a baráti
európai együttműködést hangsúlyozza. Az eurózónából való kilépés mellett
a készpénzhasználat megőrzését és a Bitcoin további deregulációját
támogatják. A kilépést követő új nemzeti valuta pontos terve azonban
homályban marad.
A külpolitikai javaslatok között szerepel az
Oroszországgal folytatott kereskedelem újraindítása, különösen az olcsó
földgázimport érdekében. Az AfD egy semleges Ukrajna mellett érvel,
amely nem lenne tagja sem az EU-nak, sem a NATO-nak. Az ukrajnai
háborúról és Putyin szerepéről azonban nem esik szó a programban.
A
párt katonai tervei között (ezúttal) nem szerepel a sorkötelezettség
visszaállítása, noha az utóbbi időben az AfD vezetői, például Tino
Chrupalla pártelnök, gyakran szorgalmazták ezt.
(Mandiner)
0 Megjegyzések