Alisher Qodirov parlamenti képviselő nemrég bejelentette, hogy Üzbegisztán az LMBTQ propagandát tiltó törvény bevezetésére készül – írja a The Times of Central Asia.
A jobboldali Nemzeti Újjászületés pártjához tartozó politikus Donald Trump üzenetére reagált ezzel a kijelentéssel, miszerint a frissen megválasztott elnök majd megvonja a szövetségi támogatást azoktól az iskoláktól, amelyek kritikai fajelméletet, transznemű őrületet, valamint egyéb nem megfelelő faji, szexuális vagy politikai tartalmat tanítanak.
Qodirov azt írta erre a Telegram-csatornáján, hogy „változás a probléma gyökerénél. Nagyon jó. Üzbegisztánban is olyan törvényjavaslaton dolgozunk, amely megtiltja az ilyen propagandát.” A politikus korábban az elnökválasztáson is indult, és jól ismert ellenzője az LMBTQ jogoknak, a szovjet ideológiának és a szovjet szimbólumok használatának.
Az Üzbegisztánnal szomszédos Türkmenisztánban büntetik a homoszexualitást és letartóztatják a homoszexuálisokat, Grúziában nemrég vezettek be egy törvényt, mely súlyosan csorbítja a közösség jogait, és amit követően két transznemű aktivistát is megtámadtak, egyiküket meg is ölték.
Qodirov egyébként korábban azt is javasolta, hogy azonosítsák az országban élő LMBTQ-embereket, és vegyék el az állampolgárságukat.
0 Megjegyzések