A Magyar Úszó Szövetség számolt be róla, hogy Milák Kristóf a továbbiakban Szabó Álmos irányítása alatt készül majd a versenyekre és hamarosan bejelentik, kik lesznek még a stábjának tagjai.
A Magyar Úszó Szövetség még a párizsi ötkarikás játékokat követően egyezett meg Milák egyesületével, a Budapest Honvéddal abban, hogy kijelölnek egy kapcsolattartót, aki folyamatosan tájékoztatja majd a közvéleményt a hazai úszósport legnagyobb csillagának felkészüléséről, edzőtáborairól és versenyeiről.
Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke így kommentálta a történteket: "Az egyeztetések alapján abban maradtunk, hogy Kristóf nem áll rajthoz a decemberi, budapesti rövid pályás világbajnokságon, felkészülésének fókuszában a 2025-ös, szingapúri világbajnokság (július 11.–augusztus 3.) lesz, ahol hasonló eredményeket szeretne elérni, mint 2022-ben, amikor legutóbb szerepelt vb-n."
A moszkvai olimpia aranyérmese azt is hozzátette, hogy Milák Kristóf új edzője hamarosan összeállítja a jövő nyárig szóló felkészülési és verseny programot, amelyet a szövetség teljes mértékben támogatni szeretne.
Egyébként Szabó Álmos egyszer már felügyelte Kristóf edzéseit, amikor a korábbi tréner, Virth Balázs a februári, dohai világbajnokságon járt csapatának többi tagjával.
Szabó korábban maga is versenyző volt, majd a pályafutása befejezését követően edzőként a Jövő SC-nél dolgozott, majd később a Vasashoz csatlakozott. Az angyalföldieknél 2016 óta para úszókkal foglalkozik, mégpedig remek eredménnyel, hiszen az ő tanítványai többek között a paralimpiai bajnok Illés Fanni és Pap Bianka is.
0 Megjegyzések