Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Rekordszintre emelkedett az orosz LNG beszerzése Franciaországban

Német állami cég rengeteg orosz cseppfolyósított gázt importál Franciaországba. A SEFE vállalat ezt azzal magyarázza, hogy így tudja elérni, hogy Oroszország a legkevesebbet nyerjen. Ugyanis ha nem veszi át az orosz LNG-t, akkor is ki kell fizetnie azt egy hosszú távú szerződés miatt, de akkor Oroszország azt eladhatja a világpiacon is, és így másodszor is bevétele lehet ugyanazon a gázmolekulákon.

Mivel az orosz gázra csak júniusban fogadott el a Nyugat szankciót, annak beszerzésével sokáig támogatni lehetett Oroszország Ukrajna elleni háborúját. Franciaország pedig hiába szavazta meg a korábbi szankciókat is, a másik oldalról rekord mértékben vásárol cseppfolyósított földgázt, azaz LNG-t az oroszoktól. Azaz nem is Franciaország, hanem Németország.

Franciaország idén november 18-ig több LNG-t vásárolt Moszkvától, mint bármelyik másik teljes évben az  import 2018-as kezdete óta. Különösen a belga határhoz közeli dunkerque-i terminálba irányuló szállítások emelkedtek meg

– számolta ki hajózási adatokból a Bloomberg.

Nem világos, hogy a Franciaországban landoló orosz cseppfolyósított földgázból mennyit használnak el ott és mennyit küldenek tovább Európa más részeire miután azt betáplálták a vezetékes hálózatba. A francia energiaügyi minisztérium szóvivője megerősítette, hogy annak az LNG-nek egy részét, amelyet a tengerparti terminálokon keresztül betáplálnak a csövekbe, tovább küldik a kelet-európai országokba.

A SEFE, az orosz Gazprom korábbi kereskedelmi egysége, amelyet Németország az energiaválság csúcspontján államosított. Mivel a vállalatnak szerződése van a Jamal cseppfolyósított gáza megvásárlására, fizetnie kell az orosz szállításért. Az átvevőhely a franciaországi dunkerque-i terminál.

Jan-Peter Haack, a SEFE szóvivője elmondta, hogy az ott átvett összes LNG-t a francia és belga csomópontokban értékesíti és a vállalat soha nem szállított orosz cseppfolyósított gázt Németországba.

A német gazdasági minisztérium szóvivője azzal védekezett, hogy 

ha nem vesszük át, akkor Oroszország újra eladhatja az LNG-t a világpiacon, és így másodszor is bevételre tehet szert ugyanazért a gázért. A szerződést ezért úgy teljesítjük, hogy az orosz fél számára az előny a lehető legalacsonyabb legyen.

A Gazprom egyelőre még mindig a szokásos szinten küld gázt Európába Ukrajnán keresztül, még azután is, hogy leállította a közvetlen szállítást Ausztriába. 

Európa továbbra is vonzó célpont az oroszországi Jamal LNG-üzem hatalmas sarkvidéki létesítményéből érkező szállítmányok értékesítésének. Ez olyan vállalatok hosszú távú szerződéseinek tudható be, mint a TotalEnergies, a Naturgy Energy Group és a Securing Energy for Europe.

Az orosz LNG-import a rotterdami kikötőben is lényegesen nőtt. Spanyolországba és Belgiumba is még mindig érkezik LNG Oroszországból. Több közép-európai ország, köztük Magyarország, Szlovákia és Csehország pedig  csővezetéken kap gázt Oroszországból, bár a szállítási szerződés az év végén lejár.

A júniusi szankció után márciusban az EU megkezdi az európai kikötőkben az orosz LNG-szállítmányok átrakási tilalmának alkalmazását. Az intézkedéstől széles körben azt várják, hogy több oroszországi cseppfolyósított földgáz marad Európában.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések