Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Pankotai Lili megszakértette az amerikai elnökválasztást


„K*rvára kíváncsi leszek, hogy ebből a recesszióból, ami most kiderült, hogy a f*szomba lesz gazdasági fellendülés” – tette fel a kérdést a diákaktivista.

Pankotai Lili, az obszcén megnyilvánulásairól ismert diákaktivista is elmondta a véleményét az amerikai elnökválasztásról. Pankotai felidézte, hogy Donald Trump győzött, Orbán Viktor pedig az elsők között gratulált az új amerikai vezetőnek. A magyar miniszterelnök kijelentette, hogy most eljön a béke, és eljön gazdasági fellendülés ideje.

Az aktivista minderre úgy reagált, hogy

„k*rvára kíváncsi leszek, hogy ebből a recesszióból, ami most kiderült, hogy a f*szomba lesz gazdasági fellendülés, úgy, hogy Trump Kína-ellenes gazdaságpolitikát fog folytatni, mi pedig keleti nyitást tartunk”.

Várom a tippeket, hogy amennyiben ettől sem fogunk jobban élni, akkor mi lesz a következő, amit le kell győzni” – tette fel végül a kérdést Pankotai Lili.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések