Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Megjelent a Betyársereg, nem mert eljönni az Antifa a lapbemutatóra


Az AntifaInfo Facebook-oldalon uszított egy poszt a Duo Gladii újság különkiadását bemutató rendezvényről. A HVIM  szervezte eseményen rengeteg hazafi, köztük a Betyársereg is megjelent, az antifák viszont mégiscsak távol maradtak.

"A nemrég elhunyt László András, az egyik legnagyobb hatású magyar jobboldali gondolkozó emléke előtt tisztelgett testvérszevezetünk, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, az általa kiadott Duo Gladii folyóirat egy külön erre az alkalomra készült számának bemutatásával.

Mivel a Last Exit Szellemi Műhelyben megtartott  rendezvény ellen az Antifa nemzetközi terrorszervezet hazai tagjai is próbáltak uszítani, a Betyársereg néhány harcosa is megjelent, hogy a nagy érdeklődés mellett tartott rangos eseményt még véletlenül se jusson eszébe megzavarni a társadalom rákos, selejtes sejtjeinek, az antifáknak.

Az előadás hatalmas sikerrel zajlott, a széslőbalosok pedig még a rendezvény környékére sem mertek menni. A részletes beszámoló elolvasható a HVIM weboldalán megjelent írásban, az előadás videóanyaga pedig alább megtekinthető."


(Betyársereg)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések