81 éves korában meghalt Szörényi Szabolcs, Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa – értesítette a család szombaton az MTI-t.
Szörényi
Szabolcs 1943. szeptember 26-án Budapesten született. Testvérével,
Leventével együtt a szülők 1956 szeptemberében beíratták a szobi állami
fiúnevelő intézetbe, ahol bekerültek az intézet mandolinzenekarába.
Szabolcs gitározott, majd basszusgitárra váltott, és maradt is ennél a
hangszernél. Két év múlva Vácra került a gimnáziumba, ahová Levente is
követte, itt egy triót alakítottak. Az akusztikus hangszerekből házilag
fabrikáltak elektromost, s Mediterrán nevű együttesükkel, amelyben a
testvérek mellett Kőszegi Imre és Bajtala János is játszott, 1962-ben az
országos Ki Mit Tud?-on az elődöntőig jutottak.
A már évek óta
működő Illés együttesbe 1965 januárjában Levente vitte, és az év során
kialakult a klasszikus felállás: a két Szörényi mellett a billentyűs
hangszereken játszó Illés Lajos, a gitáros Bródy János és a dobos
Pásztory Zoltán.
1966-ban az I. Táncdalfesztiválon megosztott
második díjat nyert Még fáj minden csók című számuk, majd az 1968-as
fesztiválon Amikor én még kissrác voltam című, népzenei gyökerű
szerzeményükkel szinte minden díjat megnyertek, a fődíjjal együtt.
Szabolcs a két fesztivál között, 1967-ben néhány hónapot katonáskodott
is, addig a zenekarban Bródy János helyettesítette hangszerén.
Az
Illés együttes a hatvanas évek második felében és a hetvenes évek elején
hihetetlen népszerűségre tett szert, csak az Omega és a Metro volt a
vetélytársuk. Számaik zenéjének zömét Szörényi Levente és Illés Lajos
szerezte, a Bródy János által írt, gyakran áthallásos, politikailag
kényes szövegek az előző nemzedék magatartásmintái ellen lázadó ifjúság
életérzéseit fejezték ki.
SZÖRÉNYI SZABOLCS RITKÁN JELENTKEZETT SZERZŐKÉNT, DE Ő ÍRTA TÖBBEK KÖZÖTT AZ ÚJRA ITT VAN, A SÁRIKA, AZ ÉSZ A FONTOS, NEM A HAJ CÍMŰ DALT – UTÓBBIT ÉNEKELTE IS JELLEGZETES BASSZUS HANGJÁN – ÉS KONCZ ZSUZSA EGYIK LEGNAGYOBB SLÁGERÉT, A MISZTER ALKOHOLT.
Szörényi Szabolcs 1974-ben
testvérével és Bródyval a Fonográf együttes tagja lett, ez a sokrétű,
igényes zenét többszólamú vokállal megszólaltató zenekar egy évtizeden
át dolgozott. 1984-ben a három telt házas búcsúkoncert gyakorlatilag
Szörényi Szabolcs színpadi visszavonulását is jelentette. Ezt követően
ott volt az Illés 1990-es, 1996-os, 2001-es fellépésein, ahogy a végső
búcsúnak számító 2005-ös koncerteken is.
Az Illés zenekar
megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére 2014-ben Beatünnep címmel
rendezett budapesti és vidéki koncerteken Szörényi Szabolcs ugyanúgy
részt vett, mint a Fonográf együttes 2004-es, majd 2018-as fergeteges
sikerű koncertjén.
1990-ben szólólemeze jelent meg Lökd ide a...!
Kocsmadalok címmel. Zenei rendezőként számos színpadi produkcióban és
lemezen működött közre, például az idén negyvenéves István, a király
című rockopera kétmillió példányban eladott eredeti hanganyagán.
Szörényi
Szabolcs 2000-ben kapta meg a Kossuth-díjat, megosztva az egykori Illés
együttes tagjaival. 2012-ben Budapestért Díjat vehetett át, 2018-ban a
főváros XIII. kerületének díszpolgári címét adományozták neki. 2019-ben
testvérével, Leventével együtt az óbudai Kobuci Kertben megrendezett
negyedik Országos Beatles Találkozón a Höfner-gitárgyár nemzetközi
életműdíját vehette át.
(Index)
0 Megjegyzések