Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Füvet és kokaint árult a parkolóban egy Bács-Kiskun vármegyei rendőr, a kollégái elfogták


A hatóságok tetten értek egy szolgálaton kívüli rendőrt, miközben kannabiszt és kokaint adott el egy Bács-Kiskun megyei város élelmiszerboltjának parkolójában – írja a Központi Nyomozó Főügyészség közleménye alapján az MTI. 

A tájékoztatás szerint a rendőr 1000 gramm kannabiszt és 102,5 gramm kokaint értékesített több mint 3 millió forintért. Az ügyben a nyomozó ügyészség november 13-án a TEK és a Készenléti Rendőrség, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével összehangolt akciót hajtott végre. A kábítószert értékesítő férfit a nyomozók a helyszínen elfogták, majd több helyszínen kutatást tartottak.

Időközben elrendelték a rendőr őrizetét, és gyanúsítottként hallgatták ki jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt, az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását is. A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomozást rendelt el.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések