A francia ügyészség szerda este öt év börtönbüntetés kiszabását kérte Marine Le Pen ellenzéki politikusra, továbbá azt, hogy szintén öt évre tiltsák el a politikai választásokon való indulástól, amiért az általa fémjelezett Nemzeti Tömörülés (RN) a vád szerint 2004 és 2016 között 6,8 millió euró európai parlamenti juttatást törvénytelenül nemzeti pártcélokra használt.
A bíróság 2025 elején hozza meg az ítéletét, és amennyiben követi az ügyészség javaslatát, akár meg is akadályozhatja Marine Le Pen 2027-es elnöki ambícióit.
„Itt egy bíróságon vagyunk, és a törvény mindenkire vonatkozik”
– hangsúlyozta Nicolas Barret ügyész, aki azt is indítványozta, hogy a büntetést már az ítélet kihirdetésekor alkalmazzák, még akkor is, ha a háromszoros elnökjelölt fellebbez arra hivatkozva, hogy politikai ambíciói miatt nem vonható felelősségre.
Egy ilyen ítélet
„eltiltaná a vádlottakat attól, hogy a jövőben elindulhassanak helyi
vagy országos választásokon” – emlékeztetett az ügyész Marine Le Pen
előtt, aki a 24 másik vádlott, az RN vezetői, korábbi parlamenti
képviselői és parlamenti asszisztensei társaságában az első sorban
foglalt helyet.
Az ügy, amelyben Franciaország legnagyobb
ellenzéki pártja érintett, 2015-ben az Európai Parlament elnökségének
jelentésével kezdődött, és a francia párt parlamenti asszisztenseivel
kötött szerződéssel kapcsolatos.
A párizsi ügyészség szerint a
Nemzeti Tömörülés által alkalmazott EP-asszisztensek közül többen soha
nem jártak az Európai Parlamentben, s a vádirat szerint közvetlenül a
pártnak dolgoztak Franciaországban, amit az európai szabályozás tilt.
„Úgy gondolom, hogy az ügyészség szándéka az, hogy megfossza a francia népet attól, hogy azokra szavazzon, akikre szeretne”, és hogy „tönkretegye a pártot”
– mondta Le Pen francia újságíróknak, amikor elhagyta a tárgyalótermet. Az ügyészség 300 ezer eurós pénzbüntetés kiszabását is kérte.
Az ügyészek szerdai vádbeszédükben úgy
vélték, hogy az RN az Európai Parlamenttől felvett közpénzek hűtlen
kezelésére „szervezett rendszert” dolgozott ki a parlamenti
asszisztensek „álszerződéseivel”, hogy a pénzeket a párt számára
átcsatornázza.
A két ügyész részletesen bemutatta annak a
„rendszernek” a felépítését, amelyet szerintük 2004 és 2016 között
vezettek be az RN elődpártjánál, a Nemzeti Frontnál, amelynek lényege az
volt, hogy „fiktív” módon, azaz papíron európai parlamenti
asszisztenseket alkalmaztak, akik valójában a pártnak dolgoztak.
Akkoriban
„a párt nagyon nehéz pénzügyi helyzetben volt. Mindent, ami
hozzájárulhatott a terhek enyhítéséhez, szisztematikusan felhasználtak,
akár törvényes volt, akár nem” – mondta Louise Neyton ügyész, miközben
Marine Le Pen hangosan tiltakozott.
Az Európai Parlament csak
„számviteli ellenőrzéseket” végez, egyébként megbízik az
EP-képviselőkben a havi 21 ezer eurós juttatásuk felhasználását
illetően. „Azaz nagy a kísértés, s ezek az összegek lehetőségnek tűntek,
és úgy is használták őket” – hangsúlyozta az ügyész.
A párizsi
ügyészség szerint a Nemzeti Tömörülés esetében egy olyan rendszert
vezettek be, amelyen keresztül a párt működési költségeinek egy részét
az Európai Parlamenttel fizettették ki, oly módon, hogy az uniós
testület fedezte a párt egyre több alkalmazottjának béreit. Az ügyészség
szerint ez a „rendszer” – amelyet az FN alapítója, Jean-Marie Le Pen,
majd a pártvezetés 2011-es megöröklése után a lánya, Marine Le Pen
hagyott jóvá -, felgyorsult, amikor 2014-ben 23 FN-es képviselő került
az Európai Parlamentbe, szemben a korábbi hárommal. A párt ettől kezdve
egy olyan alkalmazottat is felvett, aki az európai szerződések
kezelésével foglalkozott, és aki kizárólag az elnöknek, a „megbízónak”
jelentett.
Az ügyészek – „a védelem által bemutatott alternatív
fikcióval szemben” – vádlottról vádlottra és szerződésről szerződésre
elemezték a 12 parlamenti asszisztens által végzett munka „jellegét”, és
viszonyukat az európai parlamenti képviselőikkel, akik közül kilencet
vádolnak közpénzek hűtlen kezelésével. Az ügyészég megállapítása szerint
nincs semmilyen bizonyíték az elvégzett munka igazolására, leszámítva
néhány lapszemlét.
A szeptember 30-án kezdődött perben az egykori
Nemzeti Front kilenc volt EP-képviselőjének kell felelnie, köztük
Marine Le Pen volt pártelnöknek, jelenlegi nemzetgyűlési
frakcióvezetőnek és volt élettársának, Louis Aliot-nak, a párt
alelnökének. Ezenkívül 12 volt parlamenti asszisztenst és a párt négy
volt alkalmazottját is meggyanúsították a perben. A 96 éves Jean-Marie
Le Pennek egészségügyi okokból nem kellett megjelennie a bíróságon.
Februárban
a párizsi büntetőbíróság Emmanuel Macron francia államfő egyik legfőbb
szövetségesét, a centrista Demokrata Mozgalmat (Modem) vezető Francois
Bayrou-t felmentette, akinek tíz párttársával kellett felelnie pártjuk
európai parlamenti fiktív asszisztensi állásainak ügyében. A vádlottak
közül viszont nyolcat felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.
Franciaországban hasonló eljárás folyik egy harmadik parlamenti párt, a
radikális baloldali Engedetlen Franciaország ellen is.
BREAKING: French prosecutors want to JAIL Marine Le Pen for 2 years and BAN her from running in the 2027 French Presidential Election — despite her leading in every poll — for allegedly "misusing EU funds", with a decision to be made soon.
— Cillian (@CilComLFC) November 13, 2024
This is Election Interference! 🇫🇷 pic.twitter.com/5bTLEUOOOb
(Hirado.hu)
0 Megjegyzések