Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Undorító, kereszténygyalázó darabot mutattak be Stuttgartban - többen rosszul lettek

Tizennyolc néző lett rosszul a stuttgarti operában egy előadás során, amiben többek között folyt a vér és a művér, volt benne élőben kiszúrt piercing, és nem szimulált szex is – írja a Guardian.

A színház szóvivője, Sebastian Ebling elmondta, hogy szombaton nyolc, vasárnap tíz embert kellett ellátni a helyszínen, három esetben orvosi segítségre volt szükség.

A darab az osztrák koreográfus, Florentina Holzinger Sancta című operaátdolgozása volt, aki híres az aberrált, beteg előadásairól.

A kizárólag nőkből álló szereplőgárda, amivel rendszerint dolgozik, részben vagy teljesen meztelenül lép fel, a korábbi előadásain volt már példa kardnyelésre, tetoválásra, maszturbálásra, de vérrel és friss ürülékkel kiegészült performanszra is. Utóbbi máris érthetőbbé válik Holzinger filozófiájának ismeretében, aki szerint a "tökéletes tánctechnikai tudásnak" a végszóra vizelés is a része (ezt egy Guardian-interjúban árulta el a "művész").

A Sancta Paul Hindemith 1920-as évekbeli expresszionista operája, a Sancta Susanna alapján készült, ami szintén egy megosztó műnek számít, eleve egy évvel el kellett halasztani a premierjét a tiltakozások miatt. Egy fiatal apáca történetét meséli el ugyanis, aki a cselekmény egy pontján az oltáron meztelenkedik, és letépi a Krisztus-szoborról az ágyékkötőt. Holzinger rendezése valószínűleg jó pár lapáttal rátett még erre is: a hírek szerint többek között meztelenül korcsolyázó apácákkal, leszbikus papnővel és keresztre feszített, meztelen testekkel lepte meg a közönséget. Saját bevallása szerint ugyanakkor nem az egyházat akarja mindezzel gúnyolni, hanem a konzervatív intézmények és a BDSM-szubkultúra közötti párhuzamokra rávilágítani - írja a lap.


Habár a stuttgarti előadás előtt a színház figyelmeztette a nézőket a várható ingerekre, így a füstre, a hangerőre, az explicit szexuális jelenetekre és a szexuális erőszak ábrázolására, ezek szerint volt, amire nem lehetett felkészülni.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések