Rómába nyerni járnak a debreceni táncosok, Takács Szofi ismét dupla világbajnoki győzelmet aratott az örök városban.
Az úgynevezett Acro kategóriában a Lost Paradise című produkciójában diadalmaskodott, míg a kortárs táncban a Bird on a wire nevű előadása kapta a legmagasabb értékelést.
Ám ezzel még nem volt vége a sikereknek, hiszen Szofi még kétszer a dobogóra állhatott, ugyanis a modern besorolásban a Life is the party című táncáért ezüst, a Skinny Love pedig bronzérmet ért.
Ezek után nem csoda, hogy a debreceni bajnok vasárnap is színpadra lépett, mert mindegyik produkcióját bemutathatta a gálaműsorban is.
Dehir
0 Megjegyzések