A Manchester City 28 éves spanyol középpályása lett az év játékosa.
A spanyol válogatottat Európa-bajnoki címig vezető spanyol Rodrigo Hernández Cascante, sportági nevén Rodri nyerte el a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.
Az angol Manchester City jelenleg sérült 28 éves játékosa az elmúlt idényben megnyerte csapatával az angol bajnokságot, döntős volt az FA Kupában, míg a Bajnokok Ligájában – a 2023-as diadal után – a negyeddöntőben búcsúzott a későbbi győztes Real Madriddal szemben, majd nyáron diadalra vezette a spanyol válogatottat az Európa-bajnokságon.
A középpályás a negyedik spanyol és az első Manchester City-játékos, aki elnyerte az elismerést.
A játékos, miután átvette a díjat a párizsi Aranylabda-gálán, köszönetet mondott az UEFA-nak, a France Footballnak, és mindenkinek, aki rá szavazott. Utána a menyasszonyához fordulva neki is megköszönte, hogy nyolc éve mellette áll.
„Köszönök mindent csapattársaimnak, a válogatottnak, De La Fuentének, a Manchester Citynek, a válogatottbeli társaimnak, Carvajalnak. Ez a győzelem a spanyol futball győzelme is. Xavi, Iniesta, mind megérdemelték volna” – mondta.
A spanyol játékos hozzátette, az elmúlt években sokat változott a pályán betöltött szerepköre, már az ő posztján is sokkal támadóbbnak kell lenni, meglátása szerint ennek is köszönhető a győzelme.
“Csak egy normális srác vagyok, aki minden nap a legjobbját szeretné adni és vezér szeretne lenni. Most, hogy a rehabilitációmat végzem, több idő jut a családomra, de keményen dolgozok azért, hogy még erősebben térjek vissza”
– mondta Rodri, aki nevetve hozzátette, “száz százalék, hogy ma este az Aranylabdával fog aludni”.
Rodri a brazil Vinícius Júniort (Real Madrid) és az ő csapattársát, az angol Jude Bellinghamet utasította maga mögé a szavazáson, melynek során nem a naptári évben, hanem a szezonban nyújtott teljesítmény alapján született döntés.
0 Megjegyzések