Oktber 23-án ezt tudta összehozni a baloldali megmondóember.
„A
nemzeti ünnepeink a semmitmondás, a nagyotmondás, a lózung dobálás és a
kellemetlen önpátosz alkalmai. A politikusok és a politika megfojtja a
normális emlékezést és ünneplést.
Ma, október 23-án is arról szól
a licit, hogy kik 1956 valódi örökösei. Nagy a verseny, erős a mezőny!
Orbán Viktor szégyentelenül azzal kérkedik, hogy fegyverrel menne a
frontra, ha jönnének az oroszok. De azért a lyukas zászló kisajátítása
is ügyes próbálkozás…
Mindeközben az állami propaganda úgy
hajlítja a történelmet, mintha azok a javarészt baloldali arcok, akik
forradalmat csináltak, nem igazságos társadalomról, működő
demokráciáról, szabad szólásról, erős szakszervezetekről
(munkástanácsokról) ábrándoztak, hanem arról, hogy hogyan legyen annyira
szuverén az ország, hogy az elit következmények nélkül lophassa szét.
Bennem
leginkább keserűség van, ha arra gondolok, hogy hogyan él vissza a
politika az 56-os vagy akár a 48-as forradalmárok önfeláldozásával.
És
keserűséget érzek, ha arra gondolok, hogy mit tesznek Magyarországgal, a
jövőnkkel, miközben akár épülhetne ebből az országból egy Finnország
vagy egy Dánia, vagy Csehország vagy Szlovénia. Persze nem egyik napról a
másikra. Csak itt éppen Fehéroroszországot és Szerbiát gyártanak a
gyerekeinknek.
Nekem 1956 a csalódásról, a cserbenhagyásról szól.
És nemcsak arról, hogy hogyan hagyta a magyar forradalmat cserben a
világ, hanem arról is, hogy hogyan hagyjuk cserben naponta azokat az
értékeket mint például a szolidaritást, a konszenzuskeresést, az emberi
méltóságot, a tudás és a kultúra tiszteletét, amik nélkül nincs
társadalom és nincs magyarság.”
0 Megjegyzések