Hajnalban tűz ütött ki a pécsi Megyeri út egyik többlakásos házánál. A tűzoltók mellett a rendőrök is kivonultak, mivel bűncselekmény gyanúja merült fel.
Kiderült, hogy valaki égésgyorsítóval gyújtotta fel az egyik lakás ajtaját, a tűz pedig átterjedt a tetőszerkezetre is, egy másik lakás ablakán pedig behajítottak egy téglát, majd a lyukon keresztül próbáltak bedobni egy Molotov-koktélt, de szerencsére az üvege nem tört el, és a tüze elaludt.
Az eset után két embernek kellett elhagynia az otthonát, egyikük sem sérült meg. A tüzet a katasztrófavédők oltották el.
Egy
51 éves helyi férfira terelődött a gyanú, akit a Készenléti Rendőrség
pécsi osztályának munkatársai a helyszín közelében lévő otthonában fél
órán belül elfogtak. A férfi korábban is követett már el hasonló
bűncselekményt.
A
kihallgatása után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
A rendőrség szerint a tettét „szerelemféltéssel indokolta”. Több ember
sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt nyomoz ellene a Baranya
Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
0 Megjegyzések