Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Másodjára is elkésett a munkából, nem vezet több híradót Tóth Géza az ATV-n


Elbocsátották 13 év munkaviszony után Tóth Gézát, az ATV híradósát, erről ő maga számolt be a Facebookon. Tóth a posztjában azt írja, hogy túlvállalta magát, ezért ma elfelejtett bemenni híradót vezetni reggel az ATV-be, és mivel volt már erre precedens, ezért elköszöntek tőle.

A Média1 azt írja, hogy Tóth helyett Szlazsánszky Ferencnek kellett beugrania reggel a helyére. Korábban volt már hasonló probléma tavaly decemberben, de a fegyelmi eljárás után is maradhatott a csatornánál.

Nem ez az első alkalom, hogy az ATV valamelyik hírműsorának bemondója elkésik a felvételről, korábban Gajdos Tamással fordult ez elő többször, vele végül abban egyeztek meg, hogy ilyen típusú műsort többet nem vezet az ATV-n.

A Média1 azt is megjegyzi, hogy a késések miatt az ATV-ben korábban minden képernyőst külön képzésre küldtek, ha azonnali helyettesítésre lenne éppen szükség.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések