Hétfőn indul a nemzeti konzultáció – írta péntek délelőtti bejegyzésében Orbán Viktor.
Amiben a magyarok egyetértenek, azt Magyarország megcsinálja! Töltse ki ön is!
– hangsúlyozta a miniszterelnök, aki a rádióinterjújában rámutatott: Magyarország méretéből fakadóan a kormányfő a brüsszeli tárgyalások során a magyar emberek akaratára tud hivatkozni.
„És ha a magyar
emberek azt mondják, hogy igen, gazdasági semlegesség és ebből kiinduló,
önálló gazdaságpolitika, ebből kiindulva magasabb gazdasági növekedés, a
magasabb gazdasági növekedés forrásait pedig használjuk a bérek
növekedésére, meg a lakhatási kérdések, otthonteremtés kérdésére, ha ez
megvan, akkor én ezt meg tudom védeni” – fejtette ki a miniszterelnök.
A Nemzeti Konzultáció megerősíti Magyarországot, mert megerősíti a kormányt, megerősíti a gazdaságpolitikát
és azt a kijelentést, hogy meg tudjuk csinálni, az nem egy kormányzati ígéret, hanem egy közös akarat lesz, amit utána a kormánynak végre is kell hajtania” – húzta alá Orbán Viktor.
0 Megjegyzések